Raikkonen: tavaly is gond volt a fizetéssel, idén is van

megosztás
hozzászólás
Raikkonen: tavaly is gond volt a fizetéssel, idén is van
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2013. júl. 27. 14:28

Kimi Räikkönen elismerte, hogy továbbra sincs minden rendben a fizetésével, de nem csinál belőle nagy ügyet, mivel már 2012-ben is így volt. Ami a Magyar Nagydíjat illeti, az alulkormányozottság akadályozza a Jégembert.

A Lotus versenyzőjének - és az E21-nek is – szoknia kell az új gumikat: elsősorban a beállításokkal kell játszani az autón. „Nos, az abroncsok ezen kombinációja – különösen az elsők – a tavalyiakra hasonlítanak, és talán nem olyan erősek, mint az eddig használtak voltak”- mondta Räikkönen a Lotus motorhome-jában.

„Nem ideális számomra, de próbálunk dolgozni rajta. Az időmérőn nem volt olyan rossz a kocsi; valamivel erősebbre vettük az első szárnyat, és ott kellett volna lennünk az élen – azért sokkal boldogabb vagyok, mint a hét elején”- jegyezte meg. „Az alulkormányozottság a legnagyobb probléma. Nem katasztrófa, de nem is olyan, mint akartuk.”

Räikkönen a rajtrács poros oldalára került a hatodik rajthellyel. „Nem tudom; majd holnap meglátjuk. Nyilvánvalóan elég csúszós, de tavaly sem volt sokkal másabb a helyzet. Ha jól sikerül a rajtunk, akkor nem lehet probléma”- felelte a finn.

„A gumik eltérnek attól, amiket eddig használtunk, és végre kell hajtanunk pár változtatást. Van pár elképzelésünk erre vonatkozóan, de nem volt elég időnk kipróbálni az egyes dolgokat. Ahogy mondtam, nem katasztrófa, de nem is olyan, mint akartuk. Ennek ellenére rendben kellene lennie. Általában jobban mennek a dolgok a versenyen, mint az időmérőn – holnap meglátjuk. Bármi is történt tegnap, az nem lesz hatással a versenyre”- mondta a pénteki nehézségekről. „Fogalmam sincs, mi fog történni a futamon. Ez nem egy ideális rajtpozíció”- vont mérleget.

Végül a fizetése és annak elmaradása került terítékre. „Természetesen probléma. Tavaly is ez volt, és idén is ez van. Nem ideális, de biztos vagyok benne, egy ponton megoldódik”- felelte a 2007-es bajnok.

Következő Forma-1 cikk
Toro Rosso és Sauber: A Hungaroring senkit sem kímél

Előző cikk

Toro Rosso és Sauber: A Hungaroring senkit sem kímél

Következő cikk

Magyar Nagydíj: Időmérő – végsebességek és szektorok

Magyar Nagydíj: Időmérő – végsebességek és szektorok

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING