BRÉKING

Räikkönen szerint rosszkor van az időmérő, és a Red Bull ezért került eléjük...

Kimi Räikkonen elmondta a Maláj GP időmérőjét követően, hogy azért nem tudott a hatodik helynél előrébb végezni, mert a forgalom és a gumimelegítési folyamat hátráltatta.

Sepangban a hétvége nagy részében a finn volt a gyorsabb ferraris, majd a Q3 elején a negyedik helyen találta magát, két hellyel Vettel előtt, a Red Bullok mögött. A második kört azonban egyik ferraris sem tudta maximalizálni, de Vettel végül Räikkönen előtt végzett - így kibérelték a harmadik sort.

Ami az időmérőt illeti, a "Jégember" a következőt mondta: "Az első kör a Q1-ben kicsit trükkös volt, a Q2-es első köröm eléggé rendben volt, de egy kicsit nehéz volt munkára bírni az abroncsokat itt. Ezt leszámítva elég sima edzésem volt."

"Az utolsó Q3-as körömön voltam, mikor a kivezető körön forgalomba kerültem, majd az első kanyarokban a gumikkal is szenvedtem. Megpróbáltam visszahozni az eldobott időt, de csak még több időt vesztettem, szóval nem éppen a legjobban végződött, de néha ez a helyzet."

Örömhír a Forma-1-ben! Teljesen átalakul a média, jöhetnek az exkluzív videós tartalmak, az új közvetítési forma! AMERIKA MEGCSINÁLJA azt, amire hosszú évek óta várunk.

Ezen problémák nélkül a Red Bullok elé kerülhettél volna? "Nem tudom. Ezt nem lehet megmondani, és a végeredmény olyan, amilyen. Visszatekintve mindig mondhatunk ezt meg azt, de ezek a tények és szerintem kicsit szenvedtünk, hogy a gumikat munkára bírjuk."

"Kicsit hűvösebb volt, mint reggel vagy tegnap és holnap is más történet lesz. Nem ez a legkönnyebb hétvége, amikor a gumikkal ott lehetünk, ahol szeretnénk. Még akkor is ha nagy a forróság, azt gondolnád, elég egyszerű, de ennek ellenére elég trükkös."

A finn szerint az időmérő időzítésének - ami később van, mint az FP2 pénteken vagy a futam vasárnap - köze van a Ferrari szenvedéseihez, és ezért nem tudták legyőzni a Red Bullt.

"Nyilvánvalóan tegnaphoz képest később köröztünk, de még a futam idejénél is később voltunk kint ma. Ez része azon dolgoknak az új aszfalttal, ahogy most mennek a dolgok és ahogy a gumik a legjobban használhatóak. Szerintem a csapatok között kicsik a különbségek, de ma és holnap megtervezzük, hogy legyen, aztán meglátjuk, a verseny hogy indul. Remélhetőleg a megfelelő stratégiai döntéseket hozzuk meg."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Toro Rosso Malajziában nagy pofont kapott - vissza a valósághoz...
Következő cikk Mercedes: Megértjük Hamiltont, de 1500 emberre kell figyelnünk!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország