Raikkonen szerint nem volt rendben a kommunikáció: tette, amire kiküldték

Raikkonen szerint nem volt rendben a kommunikáció: tette, amire kiküldték

Kimi Raikkonen úgy véli, a rossz kommunikáció babrált ki vele ma a Q1-ben, amikor a 18. helyen esett ki az időmérőből. A Ferrari versenyzője csalódott, mert ennél több lenne a gépben, és ki tudja, mi lesz vele a vasárnapi futamon.

Raikkonent három gyors körre küldték ki a Q1 végén, azzal a gondolattal, hogy vissza tud venni az egyes körök között, ami gyakran megtörténik, ha a versenyzők a fokozatosan javuló körülményekre játszanak. A Q1-ben így volt, a pálya egyre jobban száradt. Végül nem tudta befejezni az utolsó körét, az 1:12.867 pedig három tizeddel volt rosszabb a továbbjutó időnél.

A finn bajnok kb. 20 perces késéssel érkezett meg a sajtótájékoztatóra, majd a hangszórók sem akartak működni. Amint minden helyreállt, a következőket mondta. "Azt mondták, három mért körünk van, majd persze észrevették, hogy túl későn mentünk ki a pályára, nem lesz meg a három kör - de ezt sosem mondták nekem. Csináltam a normális tervet, és persze nagy különbség, ha nem szólnak."

"Helytelen volt. Ugyanazt csináltam, mint amikor kihajtottam, és sosem kaptam olyan infót, hogy nem lehetséges kivitelezni az eredeti tervet. Egy kör teljesen kiesett. Azt gondoltam, csinálom a megszokott dolgot, és nem mondták, hogy hirtelen más a terv. Túl későn küldtek ki, egy kör kiesett, és sokba került."

Közben csapattársa harmadik lett, neki megint a felzárkózás jut, óvatos első körrel. "Nyilvánvalóan nem ideális. Sokkal előrébb kellene lennünk, és biztos vagyok benne, az élen harcolhattunk volna. A legjobbat próbáltuk, és ez nem egy ideális rajthely. Igen, az egyenesek hosszúak, de vannak ravasz kanyarok, és így a közepén lenni... Az első körben megpróbálsz kimaradni a sok sz*rságból, és utána, ha megvan a tempó... De sosem tudhatod, mi lesz a versenyen. A legjobbat nyújtjuk, majd meglátjuk, hol végzünk."

 

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING