Räikkönen szerint Hamilton és Verstappen rivalizálását túldramatizálják

Az idei szezon elsősorban Max Verstappenről és Lewis Hamiltonról szól, természetesen érthető okokból, mivel ők vívnak a bajnokságért, ráadásul nagyon szoros csatát. Ettől függetlenül 2007 bajnoka úgy látja, a média kicsit túlfeszíti már a húrt.

Räikkönen szerint Hamilton és Verstappen rivalizálását túldramatizálják

Szinte biztosak lehetünk abban, hogy amikor jövőre megérkezik a Drive to Survive negyedik évada, akkor annak középpontjában a Mercedes és a Red Bull sárdobálástól és beszólásoktól sem mentes küzdelme lesz.

Az tény, hogy évek óta nem láttunk már ennyire izgalmas idényt, Kimi Räikkönen mégis úgy véli, a média is megtette a magáét a helyzet túldramatizálásával. Amikor megkérdezték tőle, hogy mennyire hasonlítható ez az év a korábbi szezonokra, ő egy igazi kimis válasszal reagált: „Nem annyira intenzív, mert én nem vagyok a részese.”

Még több F1 hír:

„Nekem nem igazán számít. A végén úgyis az fog nyerni, akinek több pontja van. Igazából, aki közel kerül hozzá, az eleve sok szoros csatát fog vívni, az egyik nap ő lesz szomorú, míg a következő nap a másik pilóta.”

„Szerintem sok mindent írtak már erről, és komoly történeteket kreáltak nem is olyan nagy dolgokból, ilyen viszont az F1 vagy a média.” A Jégember szerint erre jó példa volt a brazíliai eset is, ahol Verstappen végül nem kapott büntetést, mert agresszíven védekezett Hamiltonnal szemben.

„Nem is tudom. Mindketten letértek a pályáról. Viszont nem értek hozzá egymáshoz, szóval nem sok mindent lehet erről mondani. Nem gondolnám, hogy annyira durva dolog történt volna. Láttam már sokkal rosszabb dolgokat is. Én is voltam már részese ennél rosszabb szituációknak. Ahogy már mondtam, sok mindent írtak, amitől valami rosszabbnak tűnt, mint amilyen valójában volt.”

Ricciardo szerint Verstappen már sokkal jobban tudja uralni agresszivitását

megosztás
hozzászólás
Verstappen: A hibázás itt nem fér bele
Előző cikk

Verstappen: A hibázás itt nem fér bele

Következő cikk

Miért távolodik egymástól Németország és az F1?

Miért távolodik egymástól Németország és az F1?
Hozzászólások betöltése