Räikkönen szerint előrébb is végezhettek volna a Német GP-n

Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel akár kettős győzelmet is arathattak volna a Német Nagydíjon, de a végén a német kiesett, a finn pedig csak harmadik lett.

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H, makes a pit stop

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H, makes a pit stop

Steven Tee / Motorsport Images

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H pit stop
Kimi Raikkonen, Ferrari
Kimi Raikkonen, Ferrari
Sebastian Vettel, Ferrari SF71H
Sebastian Vettel, Ferrari SF71H
Kimi Raikkonen, Ferrari

A Német GP után a Ferrari és Vettel is elvesztette az első helyet a bajnokságban, miután Räikkönen a harmadik pozícióval mentette meg a maranellóiak becsületét.

A finn két kiállással ment, ugyanis a vörösök szerették volna lelassítani a felzárkózó Lewis Hamiltont. Az első kiállásra, amikor is 2007 bajnoka lágyat kapott, a 14. körben került sor, és a "Jégember" épp a címvédő elé ért vissza a pályán. 

"Többféle stratégiai lehetőség is nyílt előttünk, de azt választottuk, amit a legjobbnak tartottunk, és én is egyetértettem a két kiállással." - mondta Räikkönen a verseny utáni sajtótájékoztatón. 

A finnt a verseny során be is áldozták, hiszen el kellett engednie a mögötte haladó Sebastian Vettelt, akinek a turbulens levegő miatt elkezdtek túlmelegedni az abroncsai. 

Majd miután Vettel kiesett, Räikkönen nem tudott mit kezdeni a két Mercedesszel. A finn nehezen tudott közelebb kerülni Bottashoz, még úgy is, hogy a Scuderiának nagyszerű sebessége volt az egyenesekben.

"Összességében meglepett, mennyire jó volt a tapadás, mert bár eléggé esett, a tapadás elég tisztességes maradt, úgy is, hogy az abroncsok hidegek voltak. Az ultralágy mindezek ellenére szerintem nagyon jól működött ilyen esős körülmények között. Általában ennyi esőnél elég csúszós, de igen, néhány helyen csúszós is volt, míg a legtöbb ponton száraz maradt... volt egy kis tapadás. Nagy meglepetés a korábbi emlékeim fényében. Általában elég hamar meglehetősen csúszóssá válik az aszfalt."

"Összességében jó tempónk volt, de a végén nehezen tudtam közel kerülni Valtterihez, igazából sosem sikerült elég közel férkőznöm, hogy próbálkozhassak. Meglepett, milyen nehéz volt DRS-távolságon belülre kerülnöm."

Räikkönen végül megemlítette azt is, amikor a nedves pályán a Haas miatt ki kellett szélesítenie az ívét, és ezzel el is vesztette a második pozícióját. 

"A legjobbunkat nyújtottuk, de elvesztettük a pozíciót, amikor esni kezdett, hiszen a Haas nem látott engem, és az ütközést csak úgy tudtam elkerülni, hogy szélesen mentem. Nyilvánvalóan ma előrébb is végezhettünk volna, és több pontot is szerezhettünk volna, de így sikerült."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: Nagyon sajnálom, ami történt, de mit tehetnék?
Következő cikk Bottasnak semmi problémája a csapatsorrenddel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország