Motorsport.com hírek

Räikkönen szerint a Liberty munkája csak 2021-ben látszik majd meg

Kimi Räikkönen úgy véli, hogy a Liberty Media erőfeszítéseinek kell néhány év, mire meglátszik majd az eredménye - vagyis addigra javulhat csak a Forma-1.

Kimi Raikkonen, Ferrari

Kimi Raikkonen, Ferrari

Sutton Images

A sport új tulajdonosai teljesen át akarják formálni a Forma-1-et, és a céljuk, hogy 2021-re a sport átalakuljon - az új szabályok ugyanis akkor lépnek majd életbe. 

A Mercedes és a Ferrari azonban egyelőre nagyon elégedetlen a javasolt új erőforrással, sőt a csapatok a visszaeső bevételek miatt panaszkodnak. Nem csoda, hogy a paddock-ban sokan aggódnak a jövő miatt - Räikkönen azonban türelemre inti a kétkedőket. 

"A Liberty próbálja a sportot jobbá és könnyebben követhetővé tenni, illetve a közönséget is próbálják jobban bevonni." - mondta a Ferrari versenyzője. 

"Azonban mindez csak néhány év múlva látszik majd meg, amikor az új, 2021-es szabályok életbe lépnek - akkor fogjuk valóban látni az érkezésük hatását." - idézte a finnt az Auto Hebdo.

"Szerintem sok erőfeszítést tesznek, mindenkit meghallgatnak és a megfelelő kérdéseket teszik fel. Úgy vélem, akkor derül majd ki, hogy jól dolgoztak-e, amikor megérkeznek az új autók."

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull guruja kiáll a halo mellett, akármennyire is ronda
Következő cikk Retro: Az ájuldozó Jack Brabham először világbajnok, Bruce McLaren először nyer futamot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország