Raikkönen: Sokkal több van ennél a Ferrariban

Raikkönen: Sokkal több van ennél a Ferrariban

A Scuderia Ferrari finn világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen szerint az F14-T gyakorlatilag még semmit sem mutatott a teljesítményéből.

A „Jégember” pénteken és szombaton ült autóba. 2007 Forma-1 világbajnoka összességében egy pozitív tesztet zárt, és elégedetten nyilatkozott a bahreini tesztsorozat első négy napját követően.

Räikkönen, aki az utolsó percekben falnak kente a Ferrarit, elmondta, ennél sokkal több van az autójában.

„A csapattal még nem kezdtük meg a teljesítmény tesztelését, tehát ennél sokkal több van az autóban. Nyilvánvaló, hogy a Mercedes például erősnek tűnik, de mi csak magunkkal foglalkozunk, és a jövő hét lesz az, amikor először a teljesítményre koncentrálhatunk.” – mondta a riporterek előtt Räikkönen.

„Az előttünk álló négy nap sok kérdésre választ ad majd, de a legfontosabb az lesz, hogy hol fogunk állni Melbourne-ben a rajtrácson. Még mindig sok mindent kell teszteltünk az autón, de úgy véljük, hogy az irány megfelelő és a sebesség jönni fog. Eddig összességében pozitív tesztnapokat zártunk, de hibák és problémák mindig vannak, hiszen erről szólnak a tesztek.”

„Sok területen képesek voltunk nagy előrelépést megtenni, és immáron kényelmesebben érzem magam az autóban, ami fontos. Most az a legfontosabb, hogy az autót felkészítsük az utolsó négy napra, mert sokat szeretnénk vele körözgetni a hosszabb etapok miatt.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING