Raikkönen: Sokkal jobbak voltunk, mint múlt héten, csak ezt nem sikerült eredményekre váltani…

Az Alfa Romeo volt az egyetlen csapat a Stájer Nagydíj időmérő edzésén, amely mindkét autójával kiesett a Q1-ből. Kimi Raikkönen szerint sokkal jobbak voltak, mint múlt héten, míg Antonio Giovinazzi úgy véli, megvan a tempójuk a felzárkózáshoz.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Kimi Raikkönen a 16. helyen végzett a Stájer Nagydíj időmérő edzésén az Alfa Romeóval, és elmondása szerint sokkal jobbak voltak most, mint egy héttel ezelőtt – csak ezt nem sikerült eredményekre váltaniuk.

„Csalódást keltő, hogy kiestünk a Q1-ben, mivel megfelelő volt ma a sebességünk, sokkal jobbak voltunk, mint múlt héten, de végül ezt nem tudtuk eredményekre váltani. Bennünk volt a potenciált egy jó eredményre, és a köridők is nagyon jól néztek ki. A Q1 elején futottam néhány jó kört, de aztán forgalomba kerültem, elég peches voltam.”

Még több F1 hír:

„Mindent az utolsó körömre kellett feltennem, jó körön voltam, de aztán a piros zászló miatt nem tudtam befejezni a kört. Ez egy elvesztegetett lehetőség, de meg fogunk próbálni jobb pozícióba kerülni holnap. Az időjárás valószínűleg más lesz, és a legjobbunkat fogjuk nyújtani.”

Antonio Giovinazzi, az Alfa Romeo másik pilótája a 19. pozícióból rajtolhat holnap. Az olasz versenyző a Q1 végén megpördült, kicsit meg is törte az autóját, így már nem volt esélye a javításra. Azonban úgy gondolja, megvan a tempójuk a felzárkózáshoz.

„Nehéz volt a mai időmérő, még úgy is, hogy a kvalifikáció elején nagyon erősek voltunk. Valami különlegesre lett volna szükség az utolsó körben, próbáltam annyira nyomni, amennyire csak tudom, hogy továbbjussak, de sajnos az utolsó előtti kanyarban ráhajtottam a kerékvetőre, kicsit elvesztettem az autó hátulját, és ennyi volt.”

„Nagy kár, hogy így történt, hiszen majdnem egy másodperccel jobb körön voltam, és azt gondolom, ez elég is lett volna a Q2-höz. Holnap valószínűleg száraz lesz az idő, tehát teljesen más körülmények fognak várni ránk.”

„Múlt héthez hasonlóan hátulról fogunk rajtolni, de ahogy előző vasárnap, úgy most is a lehető legjobban kell teljesítenünk a versenyen. Tudjuk, hogy megvan a tempónk a felzárkózáshoz, tehát nem adjuk fel.”

Az Alfa Romeókkal ellentétben viszont George Russell életében először tudott bejutni a Q2-be, és itt megtekinthető, hogy örül ennek.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes szerint az FIA fantasztikus döntéseket hozott a Stájer Nagydíjon
Következő cikk Raikkonen és Perez sem kapott büntetést az időmérő után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország