Räikkönen: semmi szomorú vagy rossz nincsen a visszavonulásomban

Már csak két futam maradt hátra Kimi Räikkönen elképesztő F1-es pályafutásából, a finn azonban egyáltalán nem sajnálja, hogy 20 év után lezárja ezt a fejezetet.

Räikkönen: semmi szomorú vagy rossz nincsen a visszavonulásomban

Az Alfa Romeó múlt pénteken hivatalosan már elbúcsúzott világbajnokától egy parti keretében, Räikkönen pedig nagyra értékelte, hogy ily módon ünnepelte őt meg csapata, ahol lényegében 2001-ben bemutatkozott az F1-ben, most pedig innen is vonul „nyugdíjba”.

A Szaúd-arábiai Nagydíj előtt megkérdezték tőle, hogy milyen volt a buli. „Nem sokat tudok róla mondani. Nyilván jó volt. Örültem, hogy láthattam mindenkit. Ez volt az utolsó alkalom, hogy ott voltam. Szóval a családommal mentem, egy ideig maradtunk, és találkoztam mindenkivel.”

Ugyan az évek során már megismertük, hogy Räikkönen egyáltalán nem az az érzelemmentes pilóta, akinek gyakran mutatja magát, néha azonban persze még előtör belőle a klasszikus Jégember. Most sem volt ez másként.

Még több F1 hír:

Felvetették ugyanis neki a kérdést, hogy mennyire érzékenyült el, vagy átérzi-e már, hogy lassan vége a pályafutásának. „Nem tudom, hogy miért érzékenyülnél el ettől? Én már várom. Örülök is, hogy nemsokára vége. Szóval ebben nincs semmi szomorú vagy rossz dolog. Ez pont, hogy jó.”

Räikkönennek nincs is igazán célja az év utolsó két viadalára, persze szeretne minél jobb eredményeket elérni. „Ez ugyanolyan futam lesz, mint a többi. Megpróbálunk a lehető legjobbak lenni. Természetesen egy új pályáról van szó, tehát majd látjuk. Megcsináljuk majd a szokásos dolgokat, és remélhetőleg jó eredményt érünk el, miközben szórakozunk is kicsit.”

Ugyan az utóbbi szezonokban már nem termett neki sok babér az Alfa pilótájaként, idén még szerezhet egy címet, méghozzá a legtöbb előzést bemutató versenyzőjét. Ha azonban nem ismernénk a válaszát, akkor is sejthetnénk, hogy mi a véleménye erről.

„Nem akarom ezt a rekordot. Talán akkor az utolsó helyről kéne indulnom? Az számít, ha hagyom, hogy valaki megelőzzön, aztán visszaelőzöm? Majd kiderül. Mindent bele fogunk adni, és remélhetőleg erősek leszünk” – viccelte el a válaszadást Räikkönen.

Bottas őszintén vallott legsötétebb időszakáról

megosztás
hozzászólás
Gasly: az AlphaTauri már megértette a katari kisiklás okait
Előző cikk

Gasly: az AlphaTauri már megértette a katari kisiklás okait

Következő cikk

Bottas: Nyilvánvalóan a futamgyőzelem a célom!

Bottas: Nyilvánvalóan a futamgyőzelem a célom!
Hozzászólások betöltése