Raikkonen sem élvezi, hogy fenékbe rúgja a csapattársa

megosztás
hozzászólás
Raikkonen sem élvezi, hogy fenékbe rúgja a csapattársa
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2015. nov. 28. 13:24

Maurizio Arrivabene beavat abba, mi a megfelelő hozzáállás akkor, ha Kimi Raikkonennel dolgozol együtt: egyenesnek és őszintének kell lenned vele, csak így lehet eredményesen dolgozni a bajnokkal, akinek természetesen nem tetszik, hogy csapattársa elveri őt. A Ferrari vezetője reagált a mai fejleményekre is, miszerint a Mercedes vizsgálatot és a szabályok tisztázását kérte arról, mit lehet és mit nem egy másik csapattal történő kooperáció esetében.

Arrivabene igyekezett nem felfújni azt, amiről az utóbbi pár óra szól a paddockban, vagyis a Mercedes kérelmét a vizsgálat lefolytatására.  „Amennyire én tudom, nem említettek meg minket vagy a Haast”- kezdte Arrivabene a Sky Sportsnak az időmérő előtt. „Feltettek egy kérdést, és mindenkinek megvan a joga, hogy beszéljen erről, és információt adjon a stewardoknak. Ami a Haast illeti, teljesen transzparensek vagyunk és voltunk. Minden információt megadtunk az FIA-nak korábban, ahogy tesszük most is.”

Vettel nemrég azt mondta, biztató dolgokat lát a gyárban, de tudják, érdemes kivárni a szezon elejét, hogy a pályán is lássák a gépet. Raikkonen sem ígérgetne semmit, hiszen ennek nincs értelme, ugyanakkor a teljesítményét fokoznia kell, mert kellenek a pontok a Mercedes ellen. Arrivabene is tisztában van ezzel.

//

Abu Dhabi után robban az "Alonso-bomba"?! A spanyolnak elege lett??? fotó:dppi Fernando Alonso - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Saturday, 28 November 2015

„Igen, és ezért is sürgetjük, hogy a legjobbat nyújtsa”- mondta a csapatfőnök. „Ez a szezon kicsit hullámzó volt neki, néha miatta, néha miattunk. Természetesen jövőre a legjobbat fogjuk nyújtani, de neki is végeznie kell a munkáját.”

„Nem tudom elképzelni, hogy Kimi élvezi azt, hogy elfenekelik”- jelentette ki. „Kimi az Kimi. Nagyon jó a kapcsolatunk, és ehhez egyenesnek kell lenned vele, nagyon közvetlenül elmondani neki, hogy mit gondolsz. Ha megpróbálod behálózni, az nem a megfelelő hozzáállás. A munkakapcsolatunk erre alapul – őszinteség, transzparencia. Ha egyenes vagy és őszinte, akkor az néha azt jelenti, hogy valakinek fájni fog.

Következő Forma-1 cikk
Vettel: Hosszan elemezhetnénk, hogy mit rontottunk el, de mi értelme lenne?!

Előző cikk

Vettel: Hosszan elemezhetnénk, hogy mit rontottunk el, de mi értelme lenne?!

Következő cikk

Micsoda meglepetés: Alonso egy évet kihagyhat a Forma-1-ből!

Micsoda meglepetés: Alonso egy évet kihagyhat a Forma-1-ből!

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING