Räikkönen: "Rendben leszünk szombaton”

Kimi Räikkönen egy kisebb balesettel indította a 2021-es évet. Az Alfa Romeo finn versenyzője egy ígéretes délelőtti 11. hely után a 16. helyen zárta a pénteki második szabadedzést. Räikkönen nem aggódik megpördülése miatt.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C41

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Kimi Räikkönen egy megpördülés miatt kisebb hátrányba került a délutáni szabadedzésen. A 41 éves finn versenyző nem esett kétségbe a szerelés miatti időkiesés miatt, és teljesítette a tervezett programot.

A hiba ellenére Räikkönen elégedett autójával, a C41-el. Az eredmények alapján az Alfa jóval közelebb került a középmezőny csapataihoz, mint azt a tavalyi év során láthattuk. 

Még több F1 hír:

„Zökkenőmentes első napunk volt, mely során sok dologgal kísérletezhettünk. Bár a körülmények jelentősen eltértek a teszten látottaktól, az autó hasonlóan viselkedett” – nyilatkozta Räikkönen a második szabadedzés után.

„Ott folytattuk, ahol két héttel ezelőtt abbahagytuk. A stabil rajtnak köszönhetően dolgozhattunk a beállításokon.”

A finn elmondta, a csapat nem szenvedett hátrányt a baleset után kieső idő miatt.

„Természetesen nem a legjobb, hogy kiesett némi idő, de előtte már olyan sok adatot gyűjtöttünk, hogy emiatt nem kerülünk hátrányba. Már nagyon várjuk, hogy lássuk, hol állunk holnap. Este még változtatnunk kell néhány dolgon, de jók leszünk” – bizakodott Räikkönen.

Norris tudja, mi fog történni holnap

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Ferrari lassult a legkevesebbet 2020-hoz képest, hátul a Mercedes
Következő cikk Alonso: "Boldog vagyok!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország