BRÉKING

Raikkönen pénzt vár a Lotustól

Egyre kellemetlenebb a Lotus és Kimi Räikkönen helyzete, aki lehetséges, hogy kényszerből marad majd Enstone-ban.

Egy kisebb szappanopera íródott a finn „Jégember” átigazolása köré, akinek a menedzsere a Ferrari, a Red Bull és a McLaren csapattal is felvette a kapcsolatot. A wokingi gárda egyértelműen jelezte, hogy nem tart igényt a korábbi versenyzője szolgálataira, aki most a Red Bull és a Lotus válaszára vár.

Az okok különbözőek, hiszen az osztrákoknál minden adott, addig a briteknél nincs meg az elegendő pénz arra, hogy megtartsák a finnt. Steve Robertson, Räikkönen menedzsere már nem egy alkalommal elmondta, hogy a Lotusnak le kell tennie valamit az asztalra, ha azt akarják, hogy a csapatnál maradjanak. Erre a válasz az volt a médián keresztül, hogy a Lotus biztosan nem fog bankot robbantani a versenyző miatt.

„A Lotus pontosan tudja, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy a megfelelő tárgyalási pozícióba kerüljön.” – mondta Räikkönen a Lotus pénteki sajtótájékoztatóján a riporterek előtt.

„Jó a kapcsolatom a csapattal és szeretek itt versenyezni, de ez nem minden. És tényleg csak annyit mondhatok, pontosan tudják azt, hogy mit kell tenniük az ügy folytatásához.” – utalt ezzel erősen a pénzre a finn versenyző.

„Semmi akadályt nem látok arra, hogy a Lotusnál folytassam. Ehhez azonban teljesülnie kell néhány dolognak. Remélem, hogy hamarosan minden a helyére kerül és bejelenthetünk valamit. Ezen a ponton nem döntöttem a jövőmről.”

Könnyen lehet, hogy a Red Bull és a Ferrari is nemet mond a finnek, akinek nem marad más választása, mint az alacsonyabb fizetés és a Lotus. A 2014-es év az új motorszabályok miatt azonban kiszámíthatatlan lehet.

„Mint már azt korábban elmondtam, a dolgok változnak. Ha a szabályok ugyanazok lennének, mint idén, akkor sokkal könnyebb lenne meghoznom ezt a döntést. Ebben az esetben azt is tudnánk, hogy kik lesznek azok, akik erősek lesznek, és kik azok, akik kevésbé. Most valami egészen más a helyzet.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen: Várom a Red Bull hívását
Következő cikk Massa: a V8-as motorral már nem akkora élmény Spa

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország