Forma-1 2017

Räikkönen ötödször, Vettel és Hamilton harmadszor nyerhet Belgiumban

Kimi Räikkönen egy esetleges győzelemmel pláne beírná magát a históriás könyvekbe Spa-Francorchampsban.

Mint ismeretes, ezen a hétvégén rendezik meg a Belga Nagydíjat, mely az egyik utolsó európai futama lesz a 2017-es naptárnak, közvetlen Monza előtt. A legendás belga aszfaltcsíkot senkinek sem kell bemutatnunk, ami bizonyos szempontból összeforrt Räikkönen nevével.

Kimi számára enyhén szólva is fekszik Spa, ahol eddig összesen négy alkalommal tudott nyerni. A mezőnyből ezzel egyértelműen ő a legeredményesebb, de Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is közel kerülhet hozzá, akik két alkalommal már ünnepelhettek a belga aszfaltcsík dobogójának legfelső fokán.

Valtteri Bottas szintén esélyes lehet, de a Mercedes finn versenyzője eddig csak egy harmadik helyet tud felmutatni, szemben Daniel Ricciardóval, aki nyert már Belgiumban. Max Verstappen a másik Red Bullal a leggyengébb eredményt tudhatja a neve mellett, ami egy 8. pozíció, de ezen sokat javíthat vasárnap.

Papíron tehát ők a legesélyesebb pilóták a győzelemre, de egy esetleges káosz talán (!) másokat is versenybe hozhat. Az időjárás valószínűleg nem fog közbeszólni, de Spa-Francorchampsban semmi sem biztos, így minden bizonnyal egy izgalmas hétvégére számíthatunk, már csak a Ferrari és a Mercedes csatája miatt is.

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Belga Nagydíj
Pálya Spa-Francorchamps
Versenyzők Daniel Ricciardo , Kimi Raikkonen , Lewis Hamilton , Max Verstappen , Sebastian Vettel , Valtteri Bottas
Csapatok Ferrari , Mercedes , Red Bull Racing
Cikk típusa BRÉKING
Topic Forma-1 2017