Raikkonen opcióval rendelkezik 2016-ra: több tényezőn múlik, meddig marad az F1-ben

Raikkonen opcióval rendelkezik 2016-ra: több tényezőn múlik, meddig marad az F1-ben

Kimi Raikkonen jövőre még biztos a mezőny tagja lesz, de azt nem tudja, életbe lép-e majd az opciója. Felidézte a bajnokévét is, és azt, amikor elkezdett kételkedni a képességeiben.

Hosszú mclarenes várakozás és gyötrődés után a Ferrarival rögtön bajnok lett, az első évében. Raikkonen a mai napig az utolsó egyéni bajnoka a csapatnak. "Nagyon különleges volt vezetni a Ferrarit és az első évben megnyerni a címet"- mondta a finn bajnok a Sky Italiának.

"Erre örökké emlékezni fogunk, és tudjuk, a történelem része lesz. Szerettem volna több bajnokságot nyerni korábban, vagy talán majd a jövőben. Ezt akartam csinálni, és mindig is ez volt a célom. Nagyon közel álltam ahhoz, hogy nyerjek Schumacherrel szemben, majd utána Alonso ellen, és végre sikerült, ami remek érzéssel töltött el. Nehéz szezon volt - egyáltalán nem könnyű -, de mindenkit megleptünk vele és megcsináltuk."

2009 végén elhagyta a csapatot, mert érkezett Alonso, a Ferrarinál nem volt többé hely számára. Elfogadott álláspont volt az is, hogy Raikkonen sem volt olyan motivált már, mint előtte.

"2009-ben történt valami. Azt gondoltam, hogy rosszabbul vezetek, mint korábban. Értünk el némi eredményt, de nem volt jó autónk abban a szezonban. Olyasmik történtek, amik miatt kikerültem az F1-ből, de nem akartam más csapathoz menni - abban a pillanatban nem az lett volna a helyes lépés. Elfáradtam a sok politikától és a sok... Nem tudom, hogy mondjam, de nagyon sok sz*rság van az F1-ben, tudja."

"Valami mást akartam csinálni. Örömmel távoztam, hogy kipróbáljak más dolgokat. Kipróbáltam a ralit és a NASCAR-t is"- mondta a ferraris.

Idén már azt is megkérdőjelezték, hogy jövőre a mezőnyben lesz-e, de szerinte ez nem kérdés - és a csapatvezetés szerint sem.

"Szerződésem van a következő évre és opcióm 2016-ra, de ez nagyon sok mindentől függ. A célom, hogy megpróbáljuk helyrehozni a dolgokat, és biztos vagyok benne, jövőre visszakerülünk oda, ahol lennünk kellene - győzelemért fogunk harcolni. Remélhetőleg teljesíthetek további szezonokat, de majd meglátjuk, hogy így lesz-e. Nem érne véget az életem - sosem gondoltam azt, hogy az életem csak az F1-ről szól. Nagyon sok minden más is van rajta kívül."

//

Post by www.f1-live.hu.

Ezt az interjút mind az öt bajnokkal megcsinálta a Sky: Alonso, Vettel, Hamilton, Button és ő. Ki a legkeményebb ellenfél ezek közül?

"Ha megnézzük a dolgot évről-évre, akkor nem igazán volt különbség ezen a téren; ezek a versenyzők mindig ott vannak, harcolnak, és sok múlik az autón, amivel rendelkezel, és az adott helyzeten."

Jövőre Vettel lesz a csapattársa - igaz, még nem hivatalos -, és remekül kijönnek egymással. Mi lehet ennek az oka?

"Nem tudom. Nagyon fiatal volt, amikor találkoztam vele és amikor megérkezett az F1-be. Párszor beszéltem vele, és azt gondoltam, őszinte és jó srác. Sajnos az őszinteség olyasmi, amit nagyon nehezen találsz az F1-ben. Mindig remekül kijöttem vele a pályán, míg karrierje elején gyakran vittem el magammal, mert közel laktunk egymáshoz"- idézte fel Raikkonen.

"Normális srác, mindig is így volt ez köztünk. Könnyen elbeszélgetünk, semmi hülyeség, semmi szükségtelen. Igazából nincs oka, hogy így van. Egyszerűen könnyebb a kapcsolatom vele, mint másokkal."

Örül, hogy a négyszeres bajnok érkezik Maranellóba? "Mókás lesz. Jó lesz a kapcsolatunk, és próbáljuk a lehető legjobbat tenni, előre űzni a csapatot, és odajuttatni azt, ahol lennie kellene."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING