Räikkönen nem tud mit mondani a Ferrariról

Kimi Räikkönen a rossz időjárási feltételek miatt nem igazán tud mit mondani a Ferrariról az Amerikai Nagydíj első napját követően Austinban.

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az első és a második szabadedzés is vizes volt az amerikai aszfaltcsíkon, az azonban jól látszott, hogy míg a Mercedes Lewis Hamilton alatt kiválóan érezte magát és nagyon gyors volt, a Ferrarinál küszködtek. Vettel a régi, míg Räikkönen az új padlólemezt tesztelte. Ilyen körülmények között azonban nem lehetett sok pozitív adatot gyűjteni.

Még több F1 hír:

"A mai feltételek nagyon komplikáltak voltak, és összességében nem igazán tudtunk sok mindent csinálni. Ilyen feltételek mellett nehéz a munka, főleg, ha új dolgokat akarsz tesztelni."

2007 bajnoka egyelőre a sötétben tapogatózik, így nem igazán tud mit mondani az SF71H versenyképességéről Austinban.

"Meglátjuk, hogy hogyan alakul majd a nap, de így lehetetlen volt megérteni és megítélni az autó viselkedését. Ez mindenképpen problémát okozott ma, de mindenki ugyanabban a csónakban evezett."

Kifogások nem lehetnek, már csak a pálya miatt sem, mely ugyanaz mint volt a korábbi években.

"A pálya nem változott a korábbi évekhez képest, szóval nem mondhatjuk azt, hogy hátrányban lennénk, hiába a kevés összegyűjtött adat. Ugyanaz lesz a helyzet mindenki más számára is, aztán majd kiderül, hogy milyen idő fogad bennünket a folytatásban. Ennek alapján döntünk majd, többek között a beállításokról is. Ma azonban nem igazán volt választásunk."

Kimi Raikkonen, Ferrari
Kimi Raikkonen, Ferrari
Kimi Raikkonen, Ferrari and trainer Mark Arnall
Kimi Raikkonen, Ferrari
Kimi Raikkonen, Ferrari
Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H
Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H
Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H and Esteban Ocon, Racing Point Force India VJM11
Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H
Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H
Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H
Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H
Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H
13

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel nem ért egyet a büntetéssel: legközelebb inkább balesetet okoz majd
Következő cikk A Red Bull visszatér a „B” motorhoz az Amerikai Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország