Raikkönen nem tart attól, hogy Häkkinen hibájába esik

Kimi Raikkönen nem tart attól, hogy úgy jár, mint Mika Häkkinen, aki nem sokkal a visszavonulása után nehezen birkózott meg azzal, hogy szupersztárból átlagemberré vedlett vissza a hétköznapi életben. A jégember nem igényli, hogy folyamatosan kihívássokkal teli legyen az élete.

Raikkönen nem tart attól, hogy Häkkinen hibájába esik

Kimi Raikkonen visszavonulásával egy igazán különleges versenyzőtől kell búcsút vennie az F1-nek. A finn jégember volt az egyik legőszintébb tagja a száguldó cirkusznak, és pont ez tett a karakterét milliók számára nagyon szerethetővé.

Az Auto Motor und Sport által készített interjúban az egyszeres bajnokot arról kérdezték, hogy nem tart-e tőle, hogy úgy jár, mint Mika Häkkinen, aki két évvel a visszavonulása után azt mondta, hogy a legnehezebb élmény számára az volt, hogy újra hétköznapi életet éljen.

„Mi a baj azzal, ha csak átlagosak vagyunk? Nem vagyok az a típus, aki a hétköznapi életben is mindig a kihívást keresi, vagy aki feltétlenül a legjobb akar lenni minden sportágban. Többé már nem. Talán fiatalabb koromban is így volt. Akkoriban minden játék vagy verseny volt. Ez már nem az én világom.”

Még több F1 hír:

 

Raikkönen azzal folytatta, hogy némileg meglepte, hogy ilyen nagy népszerűségre tett szert. „Igen, így volt. Mindig is azt mondtam, hogy úgy teszem a dolgokat, ahogy az nekem a legjobb. Egy-két évig megpróbálhatsz valaki más lenni, de aztán már nem élvezed az életed. Számomra mindig is fontos volt, hogy olyannak adjam magam, amilyen vagyok.”

„Soha nem mondtam valamit csak azért az embereknek, hogy a kedvükben járjak. Egyeseknek ez tetszik, másoknak nem. Az én esetemben ez nyilvánvalóan tetszett néhány embernek” – tette hozzá a finn, aki arra is kitért, hogy miért döntött úgy, hogy regisztrálja magát a közösségi médiában.

„Egy barátom csinálja ezt. Bármi jelenik meg rajta, az az én döntésem, de én is viszonylag ritkán csinálom. Valójában sokáig gondolkodtam rajta. Végül is nem árt, és sokféleképpen felhasználható.”

Rosberg és Brundle tudja a megoldást a bukóteres pályaelhagyások ellen

megosztás
hozzászólás
Andretti: A nagyság senkinek sem jár alanyi jogon
Előző cikk

Andretti: A nagyság senkinek sem jár alanyi jogon

Következő cikk

A Mercedes aggódik Hamilton esetleges visszavonulása miatt, visszatérhet Bottas? – sajtóhír

A Mercedes aggódik Hamilton esetleges visszavonulása miatt, visszatérhet Bottas? – sajtóhír
Hozzászólások betöltése