BRÉKING

Raikkonen nem kedveli a Tilke-pályákat: egy ember tervezi őket, így elég egyformák

Kimi Raikkonen sokkal jobban kedveli a régi, jól bevált helyszíneket a naptárban, mint az új „érkezőket”, amik nem túl karakteresek, és csak úgy letették őket valahol. A Ferrari 2007-es bajnokának Magny-Cours is tetszett, mert nyugis, nem volt sok ember és nagy felhajtás.

Csütörtökön arra voltak kíváncsiak a sajtótájékoztatón, hogy mit szólnak a jelenlévő versenyzők a folyamatosan megújuló naptárhoz: tavaly Szocsi, idén visszatért Mexikó, jövőre Baku, de elvesztettünk neves pályákat.

Hamilton a felvetésre először a szokásos szavakkal válaszolt, miszerint mindig jó ellátogatni új helyekre, vinni az F1 hírét, majd azért megjegyezte, „próbálni kell tartani az egyensúlyt a régi és az új helyszínek között, mivel az újak általában nem olyan jók, mint a régiek”. „Nincs olyan hagyományuk, történelmük. Fontos, hogy megtartsuk ezeket a hagyományokat”- mondta.

Majd Raikkonennen volt a sor, aki kertelés nélkül kimondta, mit gondol. „Ezeket az új pályákat ugyanaz a srác tervezi, szóval meglehetősen… Nem azt mondom, hogy nem jók, de… Inkább… Egyformák.”

„Én az összes tradicionális pályát élveztem. Lehet, hogy te nem szeretted Magny-Courst, de én igen”- fordult oda Hamiltonhoz. „Csendes, nem túl sok ember, az egyik legjobb hely! Minden sokkal normálisabb, mint ezeken a helyeken, ahol csak úgy leteszik a pályát valaha – mint most például, egy sivatagos területen. Azokat preferálom. Az emberek könnyebben megközelíthetik ezeket. Mondjuk, nekünk nem jelent nagy különbséget – mindig ugyanazok az emberek, ugyanaz a program. Oda megyünk, ahol a futamok vannak."

//

Kapaszkodjatok! Itt a videó Räikkönen és Vettel kalandjáról! A világ leggyorsabb hullámvasútján a Ferrari két vilá...

Posted by www.f1-live.hu on Thursday, November 26, 2015

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: „A Forma-1 sokat tanulhatna a NASCAR-tól…”
Következő cikk Vettelt „sokkolta”, hogy a Ferrari mennyire jó lett idén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország