BRÉKING

Raikkönen nem is akart a Ferrarihoz szerződni? A finn megbánta az új szerződést?

Legalábbis ezt sejti Christian Danner, a korábbi versenyző, aki jelenleg a német RTL televíziónak dolgozik szakértőként.

Kimi Räikkönen először 2007 és 2009 között versenyzett a Ferrarinak. A finn „Jégember” rögtön az első évében bajnok tudott lenni, majd 2008-ban már nem ő, hanem Felipe Massa diktálta a tempót. 2009-ben hiába mutatott jobb formát, a Ferrari egy nagyon gyenge autót épített meg számára, majd az idény végén a kontraktusának érvényessége ellenére távoznia kellett.

Räikkönen, aki 2010 és 2011 között javarészt csak ralizott, távol az F1 világától, 2012-ben a Lotus istállóval tért vissza a sorozatba. A visszatérésére nem várt módon nagyon sikeres volt, és idén is erős teljesítményt nyújtott, ám miután a vezetőség nem fizette őt ki, sokak nagy meglepetésére 2014-re és 2015-re aláírt a Ferrarihoz.

Räikkönen legutóbb Abu Dhabiban csapta ki a biztosítékot, amikor a gyors kiesését követően gyakorlatilag azonnal elhagyta a pályát és a reptér felé igyekezett. Danner úgy véli, ez is csak annak volt a jele, hogy feszült a váltás miatt, tehát nem a Lotusnál kialakult helyzet bosszantotta, hanem az, hogy hamarosan távoznia kell.

A neves szakértő a német Bild lapnak azt mondta, hogy a ferraris szerződést Steve Robertson erőltette rá a „Jégemberre”, ami természetesen neki is hozott pár millió eurót. Danner szerint Räikkönen feszült, mert Fernando Alonso még a legjobb helyzetben is csak a dobogóért harcolhat a Ferrarival, és rendre esélytelen a győzelemre.

A Ferrarinál pedig még a szabadság sem lesz olyan, mint Enstone-ban.

„A Lotus megadta számára azt a szabadságot, amit ő akart, és jelenleg az autója is jobb. Mit fog csinálni, amikor majd Luca di Montezemolo azt mondja neki, hogy túl sokat partizik?”

Danner elmélete már csak azért is érdekes, mert a Lotus anyagi helyzete továbbra sem biztos, valamint a 2014-es szabályváltozások akár még az élre is repíthetik a Ferrarit, mely messze több pénzt tud költeni az idényközi fejlesztésekre, nem beszélve a most elkészült új létesítményekről, szélcsatornáról és a szuper-modern szimulátorról.

Mindeközben érdekes hírek láttak napvilágot a Lotus új résztulajdonosáról, a Quantum Motorsportsról. A Németországból érkező jelentések szerint a tulajdonosi kör nem megbízató, ami még nagyobb bajba sodorhatja a Lotust. A Quantum ígéretet adott arra, hogy kifizetik Räikkönent és a többi alkalmazottat.

A Der Spiegel azonban arról ír, hogy Bernie Ecclestone a Lotus 2013-as konstruktőri sikerdíját közvetlen Räikkönen bankszámlájára utalhatja át.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mire vár a McLaren: Magnussen kiüti Pérezt?!
Következő cikk Vettel első futama nem volt elég meggyőző: még utána is sokan kételkedtek benne

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország