Räikkönen: Nem ilyen eredményre számítottunk…

Kimi Räikkönen, az Alfa Romeo versenyzője többet várt az időmérő edzéstől a harmadik szabadedzésből kiindulva. A finn végül 19. lett, míg csapattársa, Antonio Giovinazzi a Q2-be jutott.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Ferrari versenyzőihez hasonlóan az Alfa Romeónál is csak az egyik pilóta lehet elégedett a Szahír Nagydíj kvalifikációjának alakulásával: Antonio Giovinazzi a 14. helyen végzett, Kimi Räikkönen azonban ezúttal csak a 19. pozíciót csípte meg.

A mezőny korelnöke az időmérő után azt nyilatkozta, hogy a harmadik szabadedzés alapján ennél jobb eredményre számítottak, a versenyük pedig kihívást jelentő lesz.

Még több F1 hír:

„Nem erre az eredményre számítottunk, főleg azután, hogy nem mentünk rosszul a harmadik szabadedzésen. Néhány helyen szenvedtünk, és végül túl lassúnak bizonyultunk” – magyarázta csalódottan a finn.

„A holnapi nap kihívást jelentő lesz, hiszen nem egyszerű előzni, de majd meglátjuk, mi lesz, amikor elrajtol a futam.”

Antonio Giovinazzi viszont vidám volt az időmérő után, és kiemelte, hogy jókor volt jó helyen a gyors köre megfutásának szempontjából.

 

„Múlt hét után magabiztos voltam azt illetően, hogy majd Q2-es pozícióért harcolhatok majd, de persze tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk a csúszós pálya és a forgalom miatt, de végül sikerült bejutnunk a legjobb 15-be, aztán a Q2-ben is jól sikerült a köröm.”

„Köszönettel tartozom a csapatnak, jókor voltunk jó helyen, tehát egy nagyon jó kvalifikáció van mögöttünk. Mostantól viszont vasárnapra kell koncentrálnunk, mert zűrös lesz a verseny, nehéz lesz előzni, ezért jó stratégiát kell választanunk, hogy jó eredményért harcolhassunk.”

Összefoglalónk az időmérőről…


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: Russell remekül illeszkedett be!
Következő cikk Verstappen: A 3. helyezettnek járó széken tuti rajta van már az ujjlenyomatom…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország