Räikkönen nem esik pánikba az Alfa Romeo formája miatt

Kimi Räikkönen szerint nem mindig az eredmények határozzák meg a helyzetet, de nyilván ő sem boldog, amiért régóta nem volt ott a pontszerzők között. 2007 bajnoka Austinban egy versenyképesebb autót vár.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Kimi Raikkonen legutóbb hónapokkal ezelőtt, még a nagy nyári szünet előtt szerzett pontot, most pedig lassan a szezon végéhez közeledünk. Räikkönen helyzete nehéz, mert az Alfa Romeo ismét nagyon visszaesett, így csak a Williamst és a Haast előzik meg, ami csalódást jelenthet, tekintve, hogy milyen erőforrásokat kaptak a Ferraritól, beleértve a pénzügyi és a technikai részt is. Az alakulat egy héttel ezelőtt Mexikóban sem volt pontszerző.

Még több F1 hír:

„Természetesen csalódást jelentett, hogy nem szereztünk pontot, pontokat az előző hétvégén. Néha azonban ez megesik. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy még így is volt néhány pozitívum Mexikóból, amiket magunkkal tudtunk vinni. Legalább úgy éreztük, hogy versenyképesebbek vagyunk, mint a korábbi futamokon, ami mindenképpen jó hír, de nyilván nem ez az, amit akarunk.”

„Az idei év nehéz, és voltunk fent, valamint odalent is, de ezt nem mindig az eredmények határozzák meg. Tudtuk, hogy a mexikói egy nehéz hétvége lesz számunkra, így nem lepődtünk meg, de egy kicsivel jobb volt a helyzet. Úgy érzem, hogy most még jobbnak kell lennünk ezen a hétvégén, de nincs erre garancia, szóval majd meglátjuk.”

„Mexikóban a rajtnál nem ment minden simán, ami nyilván befolyásolta a futamomat. Ha megnézzük, akkor láthatjuk, hogy egy igen nagy darab hiányzott a padlólemezből, és valamilyen hőmérsékleti probléma jött elő. Nem tudom pontosan, hogy ebből vagy valami másból származott a dolog, de valószínűleg ennek a kombinációja volt.”

„Nem tudom, hogy ez hatással volt a gumikra vagy sem. Nem ismételhetjük meg a futamot, hogy megtudjuk, így lehetetlen biztosat mondani. Nem segített, de szerintem általánosságban is trükkös volt a helyzet a gumikkal. Ez ezen a hétvégén is érdekes lehet, mert látszólag igen hideg lesz. Pénteken vagy a hétvégén látni fogjuk, amikor kigurulunk a pályára, de azt hiszem, kicsit melegebbnek kell lennie, mint azt mondják. Délelőtt azonban nyilván igen hideg lesz, de láttunk már hasonló helyzetet.”

 

„Ez mindenki számára azonos, így nincs szó különbségről a többieket illetően. Mindenki ugyanazokat a gumikat kapja meg, és majd meglátjuk, hogy hogyan működnek, és mit fognak csinálni ezen körülmények mellett. Legalább nem esik az eső, ami azért egyszerűbbé teszi a dolgokat, de a kihívás mindig adott.”


A következő videós anyagban virtuálisan járhatjuk be az austini versenypályát, mely 2012-ben mutatkozhatott be a Forma-1-ben. Egy hajtósabb kör a Williams autójával.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz szerint még mindig túl nagy az F1-es költségvetési sapka
Következő cikk A Renault szerint még mindig jobb csomagjuk van

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország