Raikkönen nem elégedett! Vettel ismét előtte az időmérőt követően, ezúttal Bahreinben

Raikkönen nem elégedett! Vettel ismét előtte az időmérőt követően, ezúttal Bahreinben

Kimi Räikkönen csak a negyedik helyet szerezte meg a bahreini időmérőn, míg Sebastian Vettel a másik Ferrarival második lett.

Kimi Räikkönen

Nem volt könnyű az időmérő edzés, és összességében nem vagyok elégedett az elért eredményünkkel, mivel azt hiszem, hogy ott kellett volna lennem legalább a harmadik helyen. Ennek már mindegy, és most csak a futamra kell koncentrálnunk.

A hétvége során folyamatosan változtak a körülmények, így nehéz volt tudni, hogy mikor ideálisak a feltételek. Ma valamivel több volt a tapadás, mint amire számítottam, így keményebben is nyomhattam volna neki. Sajnálom, de a pontokat holnap osztják.

Szóval csalódott vagyok, mert az első sorban akartam lenni, de az autónk versenyképes, és mindenképpen pozitív előjelekkel várhatjuk a folytatást. A versenytempónk rendben van, de egyelőre nehéz megmondani, hogy ez mire lesz elegendő.

A Mercedes ma is nagyon gyors volt, de Seb megmutatta, hogy képesek vagyunk őket legyőzni. A verseny más képet mutathat, de most mindannyian abban bízunk, hogy közelebb leszünk hozzájuk.

Sok függ majd a rajttól, és a hőmérséklettől, így a gumikezeléstől is.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Nem lehet letenni a lantot - fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 18.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING