BRÉKING

Raikkönen nem aggódik a jövője miatt: szerződése van

Kimi Räikkönen egyáltalán nem aggódik a 2015-ös szezon miatt, mert szerződés köti a Ferrarihoz. A finn bajnok feltételezi, mindenki tudja, miért voltak fájdalmai Silverstone után.

A finn bajnoknak ki kellett hagynia a múlt heti tesztet, mert a Ferrari inkább pihentette a versenyzőt, aki 47G-s erővel csapódott be a szalagkorlátba a Brit Nagydíjon. A hétvégi indulása nem került veszélybe, és teljesen rendben van. Így felelt a kérdésre, hogy végül is mi történt vele.

"Karamboloztam, szerintem láttátok. Fájdalmaim voltak. Már rendben vagyok"- mondta. "Leginkább a bordám fájt, ezért nem teszteltem. Mostanra már elmúlt."

Nem ez volt az első komoly becsapódása, és lehet, hogy volt része ennél nagyobban is. "Valószínűleg igen. Sok volt. Ez része a játéknak. Fájt egy kicsit. Elég egy lassú tempós baleset is, és úgy is szerezhetsz komoly sérüléseket. Szerencsétlen dolog volt, de semmi komoly sem történt. Része a sportnak."

Az utóbbi hetekben sokan megkérdőjelezték Räikkönen teljesítményét, aki nem tud dűlőre jutni az F14T-vel. Az biztos, hogy Maranellóban nem kételkednek benne, rendben van a jövője. "Szerződésem van és nem aggódok miatta"- fogta rövidre.

//

Post by www.f1-live.hu.

"Legalább minden futamon ott voltunk"- felelte a kérdésre, hogy eddig mi alakult terv szerint a ferraris visszatérés során. "Erre számítottam... Eddig nehéz év volt, remélhetőleg valamikor megváltozik majd - meg kell változnia. Sokáig nem mehet így tovább. Nem vicces, de az ilyesmi megtörténhet, és megtörtént korábban is. Erősen hiszek benne, hogy tudunk változtatni rajta. Helyre kell hozni a dolgokat és olyanná tenni, amilyennek én akarom. Remélem, gyorsan fordíthatunk a dolgok menetén."

A hétvégén több csapat is letett a FRIC-ről. "Ez a szabály, és ez dönt arról, hogy használjuk vagy sem. A mi autónkban nincs. Nem gondolom, hogy teljesen megváltozna tőle a helyzet. Addig nehéz megmondani, amíg nem mennek ki a pályára az autók, és nem látjuk, mit csinál a többi csapat. Utána majd kicsit többet tudunk."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa bízik benne, hogy a folytatásban minden versenyen a dobogóért harcolhat
Következő cikk Massa aggódik a brazil versenyzők helyzete miatt: Felipe az utolsó mohikán?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország