Raikkönen: nehéz kiválasztani a legjobb futamot, különösen, ha sokat nyertél

Kimi Räikkönen minden évben várja a Japán Nagydíjat, mivel a pálya remek, a rajongók pedig már-már fanatikusak. A Lotus F1 Team versenyzője egy hibátlan hétvégét szeretne Suzukában.

Räikkönen 2005-ös Japán Nagydíja sokak emlékezetébe bevésődött, de a finn számára teljesen mindegy, hol versenyez, ha jó eredményt ér el. Azért azt elismerte, az említett futam számára is kiemelkedő jelentőséggel bír.

„Normális esetben nem jelent nagy különbséget számomra az, hogy hol versenyzünk – amíg egy jó eredményt szerzek, élvezem a dolgot -, de Suzukát minden évben nagyon várom. Ez egy rendes versenypálya, mely már sok éve a naptárban van. Azt is megérted, miért jelent kihívást a versenyzőnek, és rendszerint jó versenyeknek ad helyet. Gyors, technikás, és van rajta pár jó hely az előzéshez; számomra erről kell szólnia a versenyzésnek”- mondta a finn versenyző.

„Van pár olyan kanyar rajta, melyekben padlógázzal mész – vagy majdnem azzal -, de vannak olyanok is, melyekben tényleg egyensúlyoznod kell a fékkel és a gázzal, mindezt nagyon óvatosan, hogy a legjobb tempót tarthasd. Ha túl keményen nyomod, akkor könnyen megbüntet a pálya, ahogy arra tavaly is sor került esetemben az időmérőn, amikor éppen a legjobb körömet teljesítettem az utolsó felvonásban”- folytatta Räikkönen. „Remélhetőleg ezúttal minden jól fog alakulni, és az élen fogunk harcolni; ott a legélvezetesebb a dolog Suzukában. Egyedülálló karakterisztikával rendelkezik, és a legjobb három között van Spával és Monacóval. Leginkább az ilyen helyeken élvezem a győzelmeket.”

A nagy távolságoknak és a távol-keleti helyszínnek vannak hátrányai is. „Sohasem volt olyan élvezetes elutazni Suzukába, mivel hosszú az út, de minden alkalommal remek dolog Forma-1-es autót vezetni a pályán. Fujiban is remek versenyem volt. Arról az esős futamról van szó 2007-ből, amikor meglehetősen hátulról jöttem fel a dobogóra, de a 2005-ös suzukai emlék a legkellemesebb számomra Japánból. Nagyon nehéz megmondani, melyik volt a legjobb versenyed – különösen akkor, ha sokat nyertél -, de nagyon jól emlékszek arra, hogy az utolsó sorból nyertem, mindezt egy ilyen helyen.”

Majd ott vannak a legendásan elszánt és lelkes japán rajongók is. „Azóta, hogy először látogattam el Japánba a Sauberrel még 2001-ben, mindig élvezhettem a helyi rajongók már majdnem fanatikus hűségét. Tényleg támogatnak, nem számít, milyen pozícióért versenyzel. Talán az a suzukai győzelem számukra is a legjobb elmék volt. Még tavaly is – miután két évet kihagytam a Forma-1-ben – nagyon sok japán rajongóval rendelkeztem szerte a világban. Az biztos, hogy mindez kellemes érzés! Legyen szó raliról vagy pályaversenyzésről, mindig van pár japán rajongó a helyszínen, és én értékelem ezt a támogatást.”

Vajon mit kedvel Räikkönen leginkább Japánban? „Különösen szeretem Tokiót, és mindig jól érzem magam, amikor ellátogatok oda. Mókás hely, mindig zajlanak az események, és a szusit is szeretem…”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING