Raikkonen nagyon bízik a Ferrari új csomagjában

Raikkonen nagyon bízik a Ferrari új csomagjában

A finn „Jégember” nagyon bízik abban, hogy a Ferrari új csomagja egy nagyobb előrelépést jelent majd számukra Kanadai Nagydíjon.

Az első hat verseny finoman szólva sem úgy alakult Kimi Räikkönen számára, mint azt szerette volna, vagy azt a rajongói remélték. Eddig Fernando Alonso minden futamon előtte tudott lenni, és az egyéni bajnokságban igencsak nagy az előnye a spanyolnak.

Räikkönen mentségére szóljon, az F14-T a kétszeres bajnok igényeinek megfelelően lett kialakítva, valamint a finn alatt messze megbízhatatlanabbul működik az autó. A Ferrari elismerte, jelenleg Alonso a gyorsabb, de a mérnökök elmondása szerint a finn folyamatosan közelít a spanyolhoz és már nincs messze tőle.

Ezen a hétvégén Kanadában fog versenyezni a Forma-1 mezőnye és a Ferrari az egyik utolsó nagy dobásaként egy új csomaggal készül Montrealban, amitől sokat várnak. Alonso korábban elmondta, bízik benne, hogy ott lehet a dobogón vasárnap, de azt ő sem gondolja, hogy utolérik majd a Mercedest, mely mind a hat versenyt meg tudta nyerni a szezonban.

Räikkönen a Ferrari médiarendezvényén elmondta, az új csomag neki is sokat segíthet.

„Mindannyian sokat dolgozunk azon, hogy a Ferrari versenyképesebb legyen. Az első hat verseny csalódást okozott számunkra, de láthatjuk, hogy egy olyan istálló sincs a mezőnyben, mely közel tudna lenni a Mercedeshez. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lehet őket legyőzni, de mindenkinek nehéz dolga lesz.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Pontosan emiatt fejlesztenünk kell, és ezen a hétvégén egy új csomagot fogunk tesztelni. Hiszek abban, hogy ez egy nagyobb előrelépést jelenthet számunkra, és számomra is, mivel még mindig nem érzem magam teljesen kényelmesen az autóban.”

„A cél az, hogy egy jó eredményt érjünk el, és közelebb legyünk a riválisainkhoz. Azt hiszem, ez lehetséges, de majd meglátjuk, hogy mit hoz a hétvége. Pénteken nagyon elfoglaltak lehetünk az új elemek miatt, így kulcsfontosságú lesz, hogy a lehető legtöbb időt töltsük el a pályán az edzéseken, mert máskülönben egy nagyon nehéz hétvége várhat ránk.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING