Räikkönen nagy drámája a McLarennel: nem akartunk hinni a szemeinknek (videó)

Kimi Räikkönen 2005-ös nürburgringi versenye nem a tervek szerint alakult, noha „méterekre” volt a győzelemtől. A McLaren finn versenyzője nem volt szerencsés.

Kimi Raikkonen, McLaren Mercedes MP4-20, crash

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A 2005-ös év hozta el azt a szezont, amikor megállították Michael Schumacher és a Ferrari nagy menetelését. Mindezt úgy, hogy a német világbajnok rekorder nem is tudott harcban lenni a címért a Ferrari versenyképessége miatt.

Még több F1 hír:

A trófeáért Fernando Alonso és Kimi Raikkonen küzdött meg egymással. A spanyol és a finn sokáig harcoltak, ám végül a spanyol lett a befutó. Kimi idénye gyakorlatilag a szezon első versenyein ment el, mivel csak egyszer állt dobogóra, és még ki is esett. Ezzel szemben Fernando háromszor győzött, és harmadik lett.

Az Európai Nagydíj is döntő jelentőséggel bírt, aminek az ideje alatt igen sok pontot veszített a McLaren versenyzője. A szombati időmérő mondhatni jól alakult Räikkönen számára, mert második lett Nick Heidlfeld mögött. Alonso csak a 6. legjobb időt rakta össze, majdnem 1 másodperccel volt lassabb.

Vasárnap az idén visszatérő Nürburgringen fordult a kocka és Alonso győzött Heidfeld, valamint Barrichello előtt. A versenyt alapesetben Räikkönennek kellett volna megnyernie, de nagyon balszerencsés volt.

Kimi 1 körrel a leintés előtt esett ki, és nagyon látványos módon tette ezt meg az első helyről. Az utolsó körökben jól látható volt a jobb első kerék rezonanciája, és noha már csak keveset kellett volna kibírnia, a felfüggesztés felmondta a szolgálatot, és az gyakorlatilag lerobbant az autóról.

 

Ha megnézzük a felvételeket, egészen hihetetlen, hogy mennyire közel volt a becsapódás a Hondával, amiből súlyos sérülés is lehetett volna. Minden túlzás nélkül centik választották el egymástól a két autót.

A leintés után győztes Alonso már majdnem 60 pontot számolt az élen, addig Räikkönennek csak 27 egysége volt, hasonlóan Trullihoz. Heidfeld két pontra volt az olasztól és a finntől. A Renault pedig 76 ponttal várta a folytatást az 53 pontos McLaren előtt.

Készítsd be a popcornt, dőlj hátra és tekerd fel a hangerőt

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Vettel a jelenlegi második erőhöz csatlakozhat, és a Racing Point nem a tavalyi Mercedes
Következő cikk Súlyos problémái lehetnek a Ferrarinak Silverstone-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország