BRÉKING

Raikkönen menedzsere: Vettel fenomenális, de Kiminek még mindig nem volt tiszta hétvégéje

Steve Robertson elismeri Sebastian Vettel tehetségét, ugyanakkor erősen célzott arra, hogy Kimi Räikkönennek továbbra sem volt tiszta versenyhétvégéje a szezonban, és szombaton rendre gondjai vannak.

Az első három versenyen Vettel egyértelműen jobb teljesítményt nyújtott a finn csapattársánál, noha csak pár hónapja dolgozik szorosan együtt a Ferrarival. A tegnapi időmérő edzésen is lelépte a „Jégembert,” aki csak negyedik lett az SF15-T-vel, míg a négyszeres bajnok a második rajtkockából várhatja a villanyfényes futamot Bahreinben.

Räikkönen menedzsere a finn Turun Sanomat kérdésére elmondta, maximálisan elismeri Vettel tehetségét és tudását, de Räikkönennek egyelőre egy tiszta hétvégéje sem volt a 2015-ös szezonban.

„Azt kell mondjam, hogy Sebastian szempontjából minden a helyére került. Kiváló munkát végzett eddig, és a dolgok úgy alakultak, ahogy azt szerette volna. Kiminek még egy tiszta versenyhétvégéje sem volt. Voltak jó pénteki napjai, de szombaton rendre történt valami. Még mindig nincs abban a helyzetben, amiben lennie kellene, vagy amiben Sebastian van.”

„Egyébként is, Sebastian fenomenálisan vezet, különösen az időmérőkön.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Ebben már most biztosan gyengébb Räikkönen Vettelnél! Ez ma is sokba kerülhet neki, noha nincs túl messze! fotó: dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 19.

Kimi azonban bizakodhat, hiszen James Allison egy olyan autóval állt elő a Ferrarinál, amit a finn nagyon is kedvel. Ugyanez volt a helyzet, amikor a Lotusnál dolgoztak együtt.

„Kétségtelen, hogy ez a Ferrari jobban fekszik Kiminek. Ez már hasonlít arra, mint amivel a Lotusnál versenyzett. Nyilvánvaló hasonlóságokat fedezhetünk fel a két autó között. Mindkettő jól kezeli a gumikat, és ezt az autót ugyanaz tervezte, mint az akkori Lotust.”

„Amikor Kimi a Lotusnál volt, nagyon pozitívan beszélt az autó elejéről. Ez az, ami az egyik legfontosabb számára. Pontosan ez az, amire szüksége van, hogy olyan gyorsan vezessen, ahogy csak tud. Allison kezei kellettek ahhoz, hogy mindez megvalósuljon. Ezzel együtt ez a csomag több leszorító erővel is rendelkezik, ami szintén segít Kiminek a kanyarokban. Ugyanaz a helyzet, mint amikor a Lotusnál vezetett.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bahreini Nagydíj 2015: Videón Raikkönen Q3-as menete! Nem volt túl gyors a „Jégember”
Következő cikk Bahreini Nagydíj 2015: A Q3 utolsó percei és gyors körei

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország