Räikkönen megpördülése pontszerző helybe került Austinban

Kimi Räikkönen kis híján megszerezte a 10. helyet, valamint az azzal járó világbajnoki pontot Austinban, az Alfa Romeo finn versenyzője azonban hibát követett el a futam végén.

Räikkönen megpördülése pontszerző helybe került Austinban

Az Amerikai Nagydíjon idén már nem először fordult elő, hogy bár az Alfa Romeo közel jár a pontszerzéshez, végül nem jön össze nekik a bravúr. Ezúttal Kimi Räikkönen megpördülésén úszott el a dolog.

„A csapat megérdemelt volna legalább egy pontot ma. Csalódást keltő, hogy a célhoz ilyen közel úszott el” –mondta a csapatfőnök Frederic Vasseur, utalva Kimi Räikkönen kipördülésére öt körrel a futam leintését megelőzően.

Még több F1 hír:

„Az autó jól ment, különösen a futam első részében. Megvolt az esélyünk arra, hogy pontot szerezzünk” – kezdte értékelését Kimi Räikkönen, aki a pálya vonalát kissé elhagyva előzte meg Fernando Alonsót. Bár a manőver végül sikerült, összeszedett egy kisebb sérülést.

„Sajnos a második etapom elején csatába keveredtem Alonsóval, ami után az autó alja megsérült. Bár ez nem változtatott az egyensúlyon, a gumik jobban koptak az esetet követően. Mikor a verseny végén próbáltam Sebastian előtt maradni, már alig maradt hátsó gumim."

Räikkönen csapattársa, Antonio Giovinazzi Törökországhoz hasonlóan most is az első nem pontszerző helyen, a 11. pozícióban zárt. Az olasz számára nem jelentett gondot, hogy a verseny egy pontján el kellett engednie csapattársát.

„Csapatként jól végeztük a dolgunkat. Azért cseréltünk helyet Kimivel, mert a verseny azon szakaszában ő volt a gyorsabb. Végül majdnem kifizetődött a csere” – mondta az olasz.

Räikkönen elengedését követően Giovinazzi Alonsóval bonyolódott csatába. Bár a kétszeres világbajnok jóval gyorsabb volt, az olasz élvezte a küzdelmet.

„Próbáltam magam mögött tartani, de egyszerűen gyorsabb volt. Mindig jó egy világbajnok ellen küzdeni” – mondta az Alfa Romeo versenyzője.

Az FIA elismeri, valóban határeset az Alonso-Räikkönen előzésnél hozott döntésük

megosztás
hozzászólás
Binotto: Úgy döntöttünk, hogy nem megyünk rá a plusz egy pontra
Előző cikk

Binotto: Úgy döntöttünk, hogy nem megyünk rá a plusz egy pontra

Következő cikk

Még Leclerc is meglepődött a Ferrari „elképesztő” teljesítményén

Még Leclerc is meglepődött a Ferrari „elképesztő” teljesítményén
Hozzászólások betöltése