Räikkönen: Meglepően nehéz volt előzni...

Kimi Räikkönen 2021-es szezonja nem alakult álomszerűen, ugyanis a finn világbajnok az Azeri Nagydíj előtt pont nélkül állt a tabellán: a futamon azonban fordult a kocka, a jégember a 10. helyen végzett, melynek köszönhetően már egy egységet tudhat a neve mellett.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C41

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Kimi Raikkonen kilátásai az Azeri Nagydíjra nem voltak rózsásak, ugyanis a finn jégember a tempót tekintve a középmezőnyhöz tartozott, annak is inkább a hátsó felében küszködött, ráadásul azzal a nyomással kellett rajthoz állnia, hogy idén még nem szerzett pontot.

A bakui káosz azonban lehetőséget teremtett Räikkönen számára, hogy a verseny utolsó harmadában feljöjjön a pontszerző helyek közé, így közvetlenül csapattársa, Antonio Giovinazzi előtt végezhetett. Az egyszeres világbajnok a SKY kérdésére mesélte el az érzéseit.

„Az utolsó két körig nem történt sok minden, ha a saját versenyemre gondolok, szóval örülök, hogy egy ponttal a zsebünkben távozunk Bakuból. Meglepően nehéz volt előzni, hiszen relatíve könnyen felértünk az előttünk lévőkre, azonban előzni mégsem tudtunk.”

Még több F1 hír:

„A piros zászló utáni újraindítás elég hektikus volt, lehettünk volna jobbak is, de persze rosszabbul is alakulhatott volna a helyzetünk, így legalább szereztünk egy pontot. Nem hiszem, hogy tehettünk volna többet ennél a futam végén.”

Az Alfa Romeo a mai pontszerzésének köszönhetően már négy ponttal áll a konstruktőri bajnokság 8. helyén, ám a lemaradásuk kezd egyre tetemesebbé válni az Alpine mögött, akik 25 egységet szereztek eddig.

Perez: Közel voltunk a verseny feladásához…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner is megszólalt Mazepin veszélyes manőverével kapcsolatban
Következő cikk Vettel a mostani eredményre építene

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország