Räikkönen még soha nem nyert Monzában: Vettel és Hamilton negyedszerre?

Ezen a hétvégén két versenyző is negyedik alkalommal nyerheti meg az Olasz Nagydíjat, miközben a Ferrari finn pilótája soha nem ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán Monzában.

Kimi Raikkonen, Ferrari SF70H

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Forma-1 2017

A 2017-es FIA Forma 1-es világbajnokság egy teljesen új oldaláról mutathatja meg a sportot. Az új szabályoknak köszönhetően gyorsabb, agresszívabb kinézetű autókra számíthatunk, oldalunkon pedig szokásainkhoz hűen minden fontosabb történésről beszámolunk majd nektek.

Kimi Räikkönen hosszú ideje tagja már a száguldó cirkusznak, de eddig valamiért soha nem tudott nyerni az olasz versenyhétvégéken. A legjobb eredménye egy második hely, így ezek után azt mondhatnánk, hogy most már nagyon itt lenne az ideje egy monzai sikernek.

Autós újságírót keresünk a Motor1 hazai csapatába, dolgozz velünk!

Räikkönen győzelmére minden bizonnyal sok pénzt fizetnének a fogadóirodák, tekintve azt, hogy a Mercedes mennyire gyors lehet ezen a pályán, valamint Vettel egyértelműen előnyt élvez a csapattársával szemben a bajnokság miatt. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy 2007 bajnoka nem túl konstans, így soha nem lehet tudni nála, hogy milyen hétvégét fog ki.

A másik oldalon Vettel már három alkalommal is nyerni tudott Olaszországban, ráadásul az első sikerét 2008-ban a Toro Rossóval szerezte meg. Hamilton ugyancsak háromszor győzött az olasz aszfaltcsíkon.

Rajtuk kívül a TOP-6-ból Valtteri Bottas mondható még eredményesnek egy negyedik pozícióval. A két Red Bull-pilóta közül Daniel Ricciardo az eredményesebb. Az ausztrál kétszer volt ötödik. Max Verstappen, aki csak tavaly óta versenyez a „bikáknak”, egy 7. helyet tud felmutatni.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy igazi klasszikus: Vettel a füvön előzi meg Alonsót
Következő cikk Alonso, a szinte tökéletes F1-es versenyző: gyakorlatilag nem hibázik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország