Räikkönen már ötödik az F1-es örökranglistán

Kimi Räikkönen egy igen komoly mérföldkőhöz érkezett a Szingapúri Nagydíjon, de ezt nem tudta dobogóval megünnepelni.

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H leaves the pits

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H leaves the pits

Steven Tee / Motorsport Images

A finn világbajnok jövője immáron nem kérdéses. Ugyan az év végén el kell hagynia a Ferrarit, akárcsak 2009-ben, a Forma-1-ben marad, ráadásul két esztendőre kötelezte el magát a Sauberrel, ahol egykor bemutatkozott a száguldó cirkuszban.

Ha Räikkönen nem tart pihenőt az F1-ben, még nagyobb eredmények is állhatnának a neve mellett, de így sem panaszkodhat. Kimi, aki hamarosan 39 esztendős lesz, már 286 nagydíjnál, 16 szezonnál és több, mint 15 ezer megtett versenykörnél tart.

Az Orosz Nagydíj előtt pontosan 15017 versenykör áll a neve mellett, ami 74507 kilométernek felel meg. Ebből összesen 1262 kört és 6376 kilométert autózott az élen.

Az örökranglistán ezzel az 5. helyet foglalja el. A szingapúri futam előtt Felipe Massa volt előtte 14852 körrel, de a brazil már nem versenyez többé a Forma-1-ben, így nem előzheti vissza a korábbi csapattársát. Közvetlen Räikkönen előtt a szintén világbajnok Jenson Button áll 16271 körrel, míg Fernando Alonso a képzeletbeli dobogó harmadik fokán 16547 kört autózott eddig.

Az abszolút csúcstartó Michael Schumacher (16825 kör) Rubens Barrichello (16631 kör) előtt, így a legaktívabbak nagyon szorosan követik egymást.

Az aktív versenyzők közül a TOP-10-ben még Lewis Hamilton és Sebastian Vettel van ott. A Mercedes versenyzője 12595, a Ferrari pilótája 11611 körnél tart.

A TOP-15-ös lista

Hely Versenyző Kör
1. SCHUMACHER  16 825
2. BARRICHELLO 16 631
3. ALONSO 16 547
4. BUTTON  16 271
5. RAIKKONEN  15 017
6. MASSA 14 852
7. HAMILTON  12 595
8. COULTHARD 12 394
9. TRULLI  12 368
10. VETTEL 11 611
11. FISICHELLA  11 509
12. PATRESE 11 346
13. N. ROSBERG 11 159
14. WEBBER  10 976
15. PROST 10 540

Ha azonban a megtett kilométerek számát nézzük, akkor Alonsót találjuk az élen. A spanyol világbajnok már 82 ezer versenykilométerrel rendelkezik. Rajta kívül még Schumacher, Button és Barrichello érte el a 80 ezres határt

Hely Versenyző Kilométer
1. ALONSO 82 660
2. SCHUMACHER  81 208
3. BUTTON 80 863
4. BARRICHELLO 80 607
5. RAIKKONEN 74 507
6. MASSA 74 339
7. HAMILTON 63 400
8. TRULLI 60 403
9. COULTHARD 59 743
10. VETTEL 58 890
11. N. ROSBERG 56 096
12. FISICHELLA 55 696
13. WEBBER 54 516
14. PATRESE 52 122
15. PROST 48 976

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg 150 nagydíjnál jár, de még mindig nem állt dobogóra
Következő cikk Hamilton Szocsiban végleg eldöntheti a bajnoki cím sorsát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország