Räikkönen már 2005-ben aláírt a Ferrarihoz

Kimi Räikkönen is meglepődött azon, hogy ennyi ideig titokban tudták tartani a ferraris szerződését.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing

Steven Tee / Motorsport Images

A finn versenyző 2001-ben mutatkozhatott be a Forma-1-ben a Sauber színeiben. Räikkönen azonnal letette a névjegyét, és kellőképpen meggyőzte a McLarent arról, hogy Wokingban folytassa tovább a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen helyén, aki önként döntött a távozásáról.

Még több F1 hír:

Kimi először David Coulthard, majd Juan Pablo Montoya csapattársaként versenyzett a legendás alakulatnak, amit egészen 2006 év végéig szolgált. Noha a teljesítménye talán akkoriban volt a legjobb, a világbajnoki címet nem tudta megszerezni, elsősorban a technikai problémák miatt.

2007-re a Ferrarihoz került, ahol már az első évében felért a csúcsra. Az azt megelőző időszakban sok pletyka keringett a sajtóban arról, hogy hol folytathatja tovább. Steve Robertson, Räikkönen menedzsere 2006-ban is azt mondta, nyitott a pilótája jövője, aki még semmit sem írt alá.

Nos, utólag kiderült, hogy ez enyhén szólva sem fedte a valóságot, mert Kimi már 2005-ben szerződést kötött Maranellóval, amit saját maga erősített meg a Forma-1 Beyond the Grid podcastjében, hozzátéve, hogy meglepte, mennyi ideig titokban maradt ez.

 

A Ferrari egyértelműen benne látta Michael Schumacher utódját, aki közvetlen ezelőtt vonult vissza, ami által Felipe Massa a csapat versenyzője maradhatott. Pár esztendővel később azonban Räikkönen kellemetlen helyzetbe került, mert az olaszok már Fernando Alonsóval vizionálták a jövőt, aki 2010-ben érkezett meg.

A vezetőség Räikkönent küldte el, akinek azonban érvényes szerződése volt. Az akkori jelentések arról szóltak, hogy Alonso 2008-ban írta alá az előszerződést a Ferrarival, ami a 2011-es évtől lépett volna érvénybe. A váltás hamarabb történt meg, ami miatt az olaszok 17 millió eurót fizettek a finnek, aki ha mégis folytatta volna, és egy másik csapathoz szerződik, akkor ez az összeg 10 millióra csökkent volna. Végül ralizni ment, majd visszatért a Lotusszal, és utána újra a Ferrari pilótája lett. Jelenleg pedig az Alfa Romeónál dolgozik, és 2020 év végéig van szerződése a Ferrari „B” csapatával.

Kimi örült az első ferraris távozásának, mert már nem igazán volt benne motiváció, és szerinte, ha akkor még folytatja, akkor valószínűleg ma már nem lenne itt. Egyszerűen szüksége volt arra, hogy feltöltődjön és hiányozzon neki az F1.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk SZAVAZÁS: Szerinted jogos volt a Ferrari csapatutasítása?
Következő cikk Az extra pont és a szabályváltoztatások felrázták az Ausztrál Nagydíjat?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország