Räikkönen sem érti Verstappen büntetését

Kimi Räikkonen elmondása szerint egyáltalán nem tudja, hogy Max Verstappen miért kapott büntetést az ellene végrehajtott előzésért az USA GP utolsó körében.

A Red Bull versenyzője, Verstappen öt ásodperces büntetést kapott a verseny leintését követően, hiszen előzés közben négy kerékkel elhagyta a pályát, és így került Räikkönen elé a 17-es kanyarban.

A büntetés fényében végül a finn ünnepelhetett a dobogón, míg Verstappen negyedik lett, miután a 16. pozícióból rajtolhatott. 

Räikkönen maga ismerte be, hogy nem tudta, a holland hogy előzte meg. 

"Ötletem sincs, hogy mi történt Verstappennel, vagy hogy miért büntették meg." - mondta a finn - "Fogalmam sincs mi történt vele, leszámítva, hogy az utolsó előtti kanyarban megelőzött engem."

"Nyilvánvalóan csalódott voltam a verseny leintését követően, amikor azt hittem, hogy a negyedik helyen végeztem, de volt valami gond Maxxel."

"Végül felálltam a dobogóra, de nem láttam a történteket, nem tudom, hogy hova ment."

A Ferrari versenyzője meglepődött Verstappen manőverén, és mérgelődött is, hogy hagyhatta elmenni fiatalabb riválisát maga mellett. 

"Nyilvánvalóan félig meglepődtem. Láttam a tükörben, próbáltam lelassítani az előző kanyarokban, és azt hittem elég is lesz, hogy a kanyart lefedjem, majd hirtelen ott volt."

"Láttam a tükörben és kicsit meglepődtem annál a sebességnél - kicsit mérgelődtem is, hogy meg tudott előzni."

"Egyébként nagyszerű versenyünk volt, az autóm nagyon jó volt. A végén egy kis üzemanyagot kellett spórolnom, de ezt leszámítva az autó nagyon jól működött." 

A legvégén pedig Vettel még próbált is segíteni a finnek, hogy megmeneküljön Verstappentől, és hagyott neki egy kis szélárnyékot, de ez nem annyira jött össze...

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Egyesült Államok Nagydíj
Pálya Circuit of the Americas
Versenyzők Kimi Raikkonen , Max Verstappen
Csapatok Ferrari , Red Bull Racing
Cikk típusa Motorsport.com hírek