Räikkönen lenyűgözően elkötelezett az Alfa Romeónál

Egyre több minden derül ki Kimi Räikkönen és az Alfa Romeo kapcsolatáról, mely azt jelzi, hogy a „Jégember” minden eddiginél elkötelezettebb lehet.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Andy Hone / Motorsport Images

Azok, akik nem igazán kedvelik 2007 Forma-1 bajnokát, rendre azt szokták mondani, hogy a finn nem elkötelezett, csak a pénz miatt versenyez, és kicsit sem vesz részt a csapata munkálataiban.

Még több F1 hír:

Nos, Kimi Raikkonen az Alfa Romeónál egy teljesen más arcát mutathatja, vagy egyszerűen mindez eddig nem lett hangoztatva a Ferrarinál, a Lotusnál és a McLarennél, ahol szintén mindent megtett, amit csak lehetett.

Korábban megtudhattuk, hogy Kimi saját maga kereste meg az Alfa Romeót, és rengeteget kérdezett az új csapatról. Ez már önmagában kellően meggyőzte a vezetőséget arról, hogy egy 2 évre szóló szerződést kínáljanak neki.

Kimi noha a középmezőnyben versenyez, nagyon motivált, és egyértelműen a szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtja. A 39 esztendős versenyző az első naptól kezdve nagyon aktív, és Frederic Vasseur csapatfőnök hangsúlyozta, semmi gond nincs Räikkönen motivációjával, és elkötelezettségével.

„Az elmúlt héten a gyárban volt. Készített pár rajzot a fékpedálokról, mert néhány változtatást akart. Felkapott egy papírlapot, és vázolt néhány pedált. Ez egy bizonyos mértékű elkötelezettséget jelent, ami lenyűgöző.”

Räikkönen elkötelezettsége és motivációja már a téli tesztek során egyértelmű volt, amikor saját maga csiszolgatta a versenyzőülését. Ez a nagydíjakon sincs másképp, és mint azt láthatjuk, a gyárban is hasonlóan elkötelezett. Mindez annak is betudható, hogy a svájci központ közel van az otthonához, így bármikor beugorhat, nem mint Maranellóban.

„Ez egy olyan megközelítése a dolgoknak, ami mindenkire motiválóan hat. Nagyszerű, amit csinál, és akkor is dolgozik, ha épp nincs velünk. Teljes mértékben elkötelezett, és minden részlet érdekli. Csak kérdezzék meg erről a mérnököket. Senki sem fogja azt állítani, hogy Kimi nyaralni jött volna ide.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1-ben borzasztóan gyorsan túlmelegednek a gumik, és a motorok között is óriási a különbség?
Következő cikk Videó: A legdurvább első körös balesetek az F1-ben: Vettel, Grosjean, Hamilton-Rosberg…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország