Forma-1
31 júl.
Ez az esemény véget ért
08 aug.
Ez az esemény véget ért
28 aug.
Ez az esemény véget ért
03 szept.
Ez az esemény véget ért
11 szept.
Ez az esemény véget ért
25 szept.
Futam
16 Óra
:
36 Perc
:
07 Másodperc
08 okt.
Canceled
13 nov.
Canceled
Teljes eredmény:

Räikkönen Leclerc teljesítményéről: „Nem az én dolgom”

megosztás
hozzászólás
Räikkönen Leclerc teljesítményéről: „Nem az én dolgom”
Szerző:

Kimi Räikkönen nem akar igazán foglalkozni azzal, hogy a monacói utódja miképpen teljesít a Ferrarinál Sebastian Vettel mellett.

A „Jégember” nagyon szívesen maradt volna a Ferrarinál, és noha a visszatérése óta a legjobb szezonját tudhatta maga mögött, mégis mennie kellett. Vettel is sajnálta a dolgot, akivel remek kapcsolatot alakított ki. A rajongók természetesen nagyon dühösek voltak a Ferrarira, de ahogy legutóbb Bernie Ecclestone is fogalmazott, helyes döntésnek bizonyult Charles Leclerc átemelése.

Kimi Raikkonen a csütörtöki barcelonai médianapon többek között erre is kitért, pontosabban arra, hogy milyen Charles Leclerc teljesítménye, aki eddig enyhén szólva sem vall szégyent Vettel mellett, független attól, hogy ez még csak a második szezonja, míg a német négyszeres világbajnok és 2015 óta dolgozik a Ferrarinál, ahol köré épül a csapat.

„Csak az eredményeket látom, mint mindenki más. Az Alfa Romeo versenyzője vagyok, így nem figyelem azt, hogy máshol mi történik. Nem is tudnám. Szóval nem tudom, hogy mit csinálnak, és nem az én dolgom. Én csak arra koncentrálok, amit itt kell tennem, a többi nem fontos.”

Az Alfa Romeo eddig nem túl meggyőző, és sokan többet vártak a csapattól. Räikkönen mélyen nem menne bele ebbe, és inkább arra gondolok, hogy még jobbak legyenek. Ez egy igen sűrű középmezőny, ahonnan nehéz kiemelkedni.

„Itt-ott kicsivel több pontot is szerezhettünk volna, és az ember soha nem elégedett az autójával, mert az mindig lehet jobb. Nem hiszem, hogy megmutattuk volna az autónkban rejlő teljes potenciált. Még mindig van pár munka, amit el kell végeznünk, de egy jó csapatunk van, és a csomagban is van lehetőség. Ez az, amire koncentrálnunk kell, és arra, hogy az új fejlesztésekkel gyorsabbá váljunk.”

„Természetesen nekünk is vannak újdonságaink a hétvégére. Ezeket tesztelni is fogjuk, és bízunk abban, hogy gyorsabbak leszünk. Meglátjuk, hogy hogyan működnek, de a többiek is hasonlóan tesznek, szóval ez egy végtelen játék.”

Räikkönen az Alfa Romeónál már más szerepet tölt be, mint a Ferrarinál, ami jó hatással van rá, de elmondása szerint ettől még ugyanaz az ember, aki eddig volt. Kimi nem tesz különbséget a két csapat között, és ugyanúgy elvégzi a munkáját, bármik is legyenek a célok.

„Nyilvánvalóan nagyobb szerepet játszik itt, mint a Ferrarinál, de még mindig ugyanaz a versenyző vagyok, mint aki korábban voltam. Ha magára a versenyzőről beszélünk, akkor ebből a szempontból nem változott sok minden. Általánosságban véve több szabadidővel rendelkezem, amit természetesen élvezek. Lehetséges, hogy ez a csapat nem olyan nagy, mint más istállók, amiknek ezelőtt vezettem, de ennek köze van ahhoz is, hogy nem mi tervezzük meg magunknak a motorokat, majd gyártjuk le azokat. Persze segítek, amiben tudok, de nem érzem azt, hogy sokkal fontosabb lennék a többieknél.”

Kubica: „Senki sem elégedett a Williamsnél”

Előző cikk

Kubica: „Senki sem elégedett a Williamsnél”

Következő cikk

Helyrehozták Russell alvázát

Helyrehozták Russell alvázát
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Spanyol Nagydíj
Versenyzők Charles Leclerc , Kimi Raikkonen
Csapatok Ferrari , Alfa Romeo
Szerző Hujber Dávid