Raikkönen közel 15 millió forintot keres pontonként

A Lotus F1 Team valószínűleg csak a következő év elején tudja kifizetni a „Jégembert”, aki a bonuszaival nehéz helyzetbe hozta a brit istállót.

Az F1-live.hu az elsők között számolhatott be a finn MTV3 jelentéséről, miszerint a Lotus körülbelül 10 millió euróval tartozik a világbajnoknak. A brit lapok azonban már 15 millióról írnak, ami egy hatalmas összeg, még akkor is, ha tudjuk, hogy Räikkönennek eddig is volt mit a tejbe aprítania.

A Lotus versenyzője meglehetősen őszintén beszélt csütörtökön a riporterek előtt, és elmondta, hogy a pénz miatt döntött a távozás mellett. A versenyző minden egyes megszerzett világbajnoki pontért közel 15 millió forintot tehet zsebre. Nos, jelenleg 134 ilyen egység áll a neve mellett, ami egy igazán jó üzletet jelenthet a relatíve alacsonyabb alapfizetéssel rendelkező pilóta számára.

Ezt a nagyobb összeget azonban a Lotus valószínűleg csak a következő év elején tudja kifizetni a világbajnoknak, hiszen csak akkor kapja meg a konstruktőri helyezésért járó pénzt. A Lotus jelenleg a 4. helyen áll 191 ponttal. A McLaren nem veszélyes a csapatra, mely csak 66 egységet számol mögöttük, addig a 3. Mercedes 245 pontot birtokol.

Egy biztos, minden egyes új pontszerzés újabb adósságot jelent majd a Lotus számára a hátralévő versenyeken.

Räikkönen a Ferrarinál a korábbi fizetését kapja meg, mely egy 20 millió eurós alapot jelent. Azt egyelőre nem tudni, hogy a győzelmi bónusz mekkora összeget rejt maga mögött, de az korábban közel 800 ezer eurót jelentett számára, ami most 237 millió forintot jelentene.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING