Räikkönen kiüti Bottast Szocsiban: jött is a kemény büntetés

Kimi Räikkönen hiába ért célba ötödikként, végül csak a 8. hely lehetett az övé a büntetést követően. Egy nagyobb hiba 2007 Forma-1 bajnokától.

Valtteri Bottas, Williams and Kimi Raikkonen and Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Williams

Folytatjuk a hangolódást a hétvégén megrendezésre kerülő Orosz Nagydíjra, melynek Szocsi ad otthont. Ezúttal a 2015-ös Orosz GP-t idézzük fel, mely drámai módon ért véget.

Az időmérő edzésen nem meglepő módon a két domináns Mercedes diktálta a tempót. Nico Rosberg volt a leggyorsabb, aki magabiztosan húzta be a pole-t Lewis Hamilton előtt. Ezzel szemben Bottas a harmadik helyen a Williamsszel már majdnem 1 másodperccel volt lassabb.

Még több F1 hír:

A Williams finn versenyzője mögött Sebastian Vettel zárt az első ferraris idényében. A német világbajnok csak egy hajszállal maradt el Bottas idejétől. A legjobb ötben találhattuk még Räikkönent a másik Ferrarival. Az ő hátránya már egészen jelentős volt.

Az 53 körös versenyt vasárnap végül Hamilton húzta be közel 6 másodperccel Vettel előtt. Rosberg hiába rajtolhatott az élről, 7 körig tartott számára a viadal egy technika hiba miatt. Rajta kívül még Hülkenberg és Ericsson esett ki gyorsan. A német és a svéd még egy körig sem jutott a balesete miatt.

Harmadikként Sergio Pérezt intették le a Force Indiával, ami nagyon nagy eredmény volt a mexikóinak és a csapatnak. Igaz, Pérez majdnem 30 másodperccel később ért célba az elsőhöz képest, és ha Räikkönen, valamint Bottas nem akad össze egymással, távol marad a dobogótól.

Röviddel a leintés előtt Räikkönen egy túlságosan is magabiztos manőverrel próbálkozott a honfitársa ellen, aminek mindketten megfizették az árát. Bottas azonnal kiesett, addig Räikkönen a sérült Ferrarival ötödikként ért célba, de a tettéért 30 másodperces büntetést kapott, így Maldonado, Nasr, Kvyat, Massa és Pérez is elé került a végelszámolásnál.

A sors furcsa fintora, hogy Bottas évekkel később, 2017-ben a Mercedesszel nyerni tudott Szocsiban.

A RAIKKÖNEN-BOTTAS INCIDENS EZEN A VIDEÓN KERESZTÜL NÉZHETŐ MEG

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FIA számára is hiányoznak a régi F1-es idők: "Akkoriban sokkal egyszerűbb volt ellenőrizni az autókat..."
Következő cikk 8 autó még mindig kiadó a Forma-1 2019-es rajtrácsán: Schumacher lehet a legnagyobb meglepetés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország