Räikkönen: ez csapatmunka, senkinél sem vagyok fontosabb a Saubernél

Kimi Räikkönen nagyon bölcs és magasztos gondolatokkal összegezte az évkezdést, ugyanakkor megjegyezte, nem sikerült elég jó kört futnia az időmérőn, ennél több van a C38-ban.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Räikkönen a kilencedik időt érte el a Q3-ban, 1.8 másodperces hátrányt halmozva fel a hajrában, és elmondta, ennél több volt a kocsiban, előrébb is végezhetett volna. A finn világbajnok némileg csalódott, de optimista, vasárnap javítana az eddigi mérlegen.

„Kicsit csalódott vagyok, mert szerintem több volt az autóban, ennél gyorsabb is tudott volna lenni, de sajnos nem sikerült összerakni egy elég jó kört”- mondta Räikkönen a Sky interjújában.

„Sokat tanultunk ezzel kapcsolatban, de könnyedén végezhettünk volna két hellyel előrébb. Ma ez sikerült, ennyi jött össze, holnap pedig próbálunk fejlődni.”

Egy biztos: a mezőny rangidőse nem tűnik el a süllyesztőben, hiába igazolt kisebb csapathoz.

„Meglepő volt, nem igaz? Legalább nem süllyedtem el…”- kérdezett vissza a finn. „Semmi sem változott részemről. Persze, más csapatnál vagyok, és megeshet, hogy végül kicsit gyengébb pozíciókért fogunk harcolni, de sok potenciállal bírunk, jó embereink vannak, és boldog vagyok ott, ahol vagyok – mint már tavaly is mondtam. Próbálunk fejlődni, és előrébb lépni.”

„A mérnöki munkát továbbra is a Sauber végzi, a gyár is ott van, ott készül a kocsi. Jó embereink vannak, és egyik srácnál sem vagyok fontosabb, mint akik ott dolgoznak. Ez csapatmunka, és az a célunk, hogy annyira elöl legyen a két autó, amennyire csak lehet, és így végezhetünk a legelőkelőbb helyen a csapattal év végén. Biztos vagyok benne, vár még ránk némi munka, és nem rossz, amit eddig tettünk, de lehetne kicsit jobb is.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz szerint kényelmesen bejuthatott volna a TOP 10 közé...
Következő cikk Verstappen: Figyelembe véve a nehézségeinket, nem kellene panaszkodnunk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország