Räikkönen két utcai Ferrariját is eladásra kínálta

Úgy tűnik, 2007 világbajnoka szeretne némi helyet felszabadítani a garázsában, mivel két egyedi Ferrarit is eladásra kínált az utóbbi időben, együttműködve a Carstarral.

Kimi Raikkonen, Scuderia Ferrari

Kimi Raikkonen, Scuderia Ferrari

XPB Images

Az egyik egy Ferrari F12 TDF, amely nagyjából 1,9 millió svájci frankba kerül. Az autó viszont nem futott sokat, mindössze 1800 kilométert. A Carstar pedig nem volt véletlen választás a finn részéről.

Räikkönennek ugyanis már régre visszanyúló üzleti kapcsolata van a svájci céggel, amelyet ráadásul ő maga is segített megalapítani az egyik barátjával együtt. Miután az F12 felkerült eladásra, annyira nagy volt a visszhangja, hogy az oldal felfedte, pár hónapja Räikkönen egy másik autója is megfordult náluk.

Még több F1 hír:

Az egy szintén egyedi Ferrari 488 Pista Piloti volt, és szerepelnek rajta az olasz zászló színei, illetve a Jégember 7-es rajtszáma is, amellyel a Forma–1-ben versenyzett sokáig. Räikkönen elvileg 2018 óta birtokolta ezt a masinát, amely azért is különösen egyedi, mert csak a Ferrari pilótáinak készítettek ilyet.

Visszatérve még az F12 TDF-re, abból kevesebb, mint 800 darab készült összesen, V12-es motorral és közel 800 lóerővel rendelkezik. 0-200 km/h-ra pedig nagyjából 7,9 másodperc alatt gyorsul fel.

 

Ezzel kapcsolatban nem lehet tudni, hogy elkelt-e már, de az talán árulkodó, hogy jelenleg már nem látható a weboldalon, így az is lehet, hogy már valaki ki is fizette érte azt a közel kétmillió frankot.

Todt egyelőre nem fog a Ferrarinál dolgozni

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Engedélyezik a nézők részvételét a második F1-es előszezoni teszten Bahreinben
Következő cikk Brundle: Wolff tettei elfogadhatatlanok, és ezt ő is tudja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország