Galéria

Räikkönen képtelen megöregedni: akkor és most a világbajnok!

Kimi Räikkönen nagyon régóta szerepel a Forma-1-ben, de úgy tűnik, rajta nem igazán akar fogni az idő, és ne feledjük, 2020 év végéig van szerződése a sportban az Alfa Romeóval, mely az utóbbi időben az egyik leggyengébb csapat lett.

Kimi Raikkonen, McLaren Mercedes MP4-20

Kimi Raikkonen, McLaren Mercedes MP4-20

Charles Coates / Motorsport Images

Sokak szerint Kimi Raikkonen a McLarennél volt a legjobb, ám mégis a Ferrarival ért fel a csúcsra, még 2007-ben. Sőt, azóta az olaszok egyetlen egy alkalommal sem tudták mindezt megtenni a pilótáikkal, noha ehhez Massa és Alonso is nagyon közel volt. A brazil 2008-ban, míg a spanyol 2010-ben és 2012-ben bukta el a végjátékot.

Räikkönen nemcsak a legidősebb, de messze a legtapasztaltabb pilótája is a mezőnynek. A finn idén októberben lesz 40 esztendős, de 41 évesen is az F1-ben versenyezhet, mivel az Alfa Romeóval 2020 év végéig kötelezte el magát. Igaz, a Ferrari „B” csapata az utóbbi hetekben rettentő gyenge formát mutat, és mondhatni csak a Williamst előzik meg, ráadásul Antonio Giovinazzi még mindig nem szerzett pontot.

Kimi a világbajnok címe mellett 21 győzelmet, 18 rajtelsőséget, 46 leggyorsabb kört és 103 dobogós helyezést tudhat magáénak. De vajon mennyit változott külsőleg a 2007-es bajnok? Az alábbi összeállításból kiderül, hogy valójában nem sokat, mert az igazi karaktere még mindig megvan az immáron kétgyermekes apukának.

Kimi Raikkonen - 2001

Kimi Raikkonen - 2001

Fotót készítette: Brousseau Photo

Kimi Raikkonen - 2002

Kimi Raikkonen - 2002

Fotót készítette: Ferrari Media Center

Kimi Raikkonen - 2003

Kimi Raikkonen - 2003

Fotót készítette: Daimler Chrysler

Kimi Raikkonen - 2004

Kimi Raikkonen - 2004

Fotót készítette: Ferrari Media Center

Kimi Raikkonen - 2005

Kimi Raikkonen - 2005

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Kimi Raikkonen - 2006

Kimi Raikkonen - 2006

Fotót készítette: Sutton Images

Kimi Raikkonen - 2007

Kimi Raikkonen - 2007

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Kimi Raikkonen - 2008

Kimi Raikkonen - 2008

Fotót készítette: Sutton Images

Kimi Raikkonen - 2009

Kimi Raikkonen - 2009

Fotót készítette: Andrew Ferraro / Motorsport Images

Kimi Raikkonen - 2012

Kimi Raikkonen - 2012

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Kimi Raikkonen - 2013

Kimi Raikkonen - 2013

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Kimi Raikkonen - 2014

Kimi Raikkonen - 2014

Fotót készítette: Andrew Ferraro / Motorsport Images

Kimi Raikkonen - 2015

Kimi Raikkonen - 2015

Fotót készítette: Sutton Images

Kimi Raikkonen - 2016

Kimi Raikkonen - 2016

Fotót készítette: Sutton Images

Kimi Raikkonen - 2017

Kimi Raikkonen - 2017

Fotót készítette: Autosport

Kimi Raikkonen - 2018

Kimi Raikkonen - 2018

Fotót készítette: FIA

Kimi Raikkonen - 2019

Kimi Raikkonen - 2019

Fotót készítette: Minas Panagiotakis / Getty Images

17

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel élete első nagydíja a Forma-1-ben: rögtön pontszerző lett
Következő cikk Alonso Rosberg visszavonulása után tárgyalt a Mercedesszel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország