Räikkönen káromkodós kiakadása a Kínai Nagydíjról: VIDEÓ

Kimi Räikkönen finoman szólva sem örült a McLaren manőverének, aminek rögtön hangot is adott a sajátos stílusában.

Lando Norris, McLaren MCL34, leads Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Az Alfa Romeo még magához képest is gyengébb volt a Kínai Nagydíjon, és ahogy Räikkönen fogalmazott, a legnagyobb gondot az jelenti az ő esetükben, hogy nem tudják kihozni a maximumot a csomagból.

Még több F1 hír:

A csapatnak elsősorban péntekenként kellene jobb munkát végezniük, mert az időmérőn sokat veszítenek, és így a futamból sem tudják kihozni azt, amit kellene. Ennek ellenére Kimi Raikkonen ott tudott lenni a 9. helyen, amihez azonban a McLaren ütközése és a Haas nagy visszaesése is hozzájárult.

Kimi azonban hozza azt, amit elvárhatunk tőle, ráadásul igencsak magas szinten. 2007 Forma-1 bajnoka nagyot ment vasárnap, viszont volt egy pont, amikor kissé kiborult, épp a korábbi csapata miatt, mely úgy döntött, visszaveszi a körét.

Räikkönen nagyon hevesen, káromkodva reagált, mert nem igazán értette a dolgot, és panaszkodott, hogy ezzel csak lassítják őt. A mérnöke kisebb sikerrel próbálta nyugtatgatni a versenyzőjét, aki „viccnek” nevezte a történteket.

Videón Räikkönen kirohanása a Kínai Nagydíjról

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton imádkozása a Mercedes mellett
Következő cikk A Ferrari reméli, hogy az Alfa Romeo Azerbajdzsánban már nem kockáztat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország