BRÉKING

Raikkönen: jövő pénteken majd meglátjuk, hogy van a hátam

Kimi Räikkönen egyelőre semmi biztosat sem mondott az állapotáról, és szerinte várjuk meg, milyen lesz Koreában, az első edzésen. A finn bajnok mindenképp javítani a szingapúri hétvégén.

Hogy van a hátad?

„Jobb, mint amilyen Szingapúrban volt szombaton, amikor nem éreztem magam túl jól. Az volt a fontos, hogy tudtam versenyezni, és elég jó munkát végeztünk a dobogós helyezéssel. Nem ez az első alkalom, hogy problémám van vele, mivel már régóta gondjaim vannak a hátammal. Az biztos, hogy látnunk kell, milyen lesz, amikor pénteken kimegyek a pályára Koreában.”

Milyen reményekkel vágsz neki Koreának?

„Reménykedjünk abban, hogy meg tudjuk tartani az erős formánkat, amit Szingapúrban mutattunk vasárnap. Az autó az egész versenyen jónak érződött, és versenyezni is jó érzés volt. Arra koncentrálunk leginkább, hogy fenntartsuk ezt a pozitív érzést, és a következő versenyeken is hasznot húzzunk belőle.”

Mit gondolsz a koreai pályáról?

„Tavaly voltam ott először, és elég trükkös ahhoz, hogy gyorsan meg tudd tanulni, de pár kör után már kényelmesen éreztem magam rajta. Ha az autó rendben van, remekül tudsz menni ott. Tavaly azt láthattuk, hogy jó hely a versenyzésre egy jó autóval.”

Mennyire volt kielégítő ismét felállni a dobogóra, miután volt két nehéz versenyed?

„Mindig a lehető legjobb helyen akarsz befejezni egy versenyt, és megszerezni a legtöbb pontot, amit csak tudsz, szóval határozottan jobb volt, mint Spa vagy Monza. Elég jó volt a tempóm és meg tudtam előzni pár embert. A verseny nagy részén be voltam ragadva Jenson mögé, majd utána próbáltam nyomás alá helyezni és nyomni; észrevettem, hogy kezdenek elfogyni az abroncsai, és egyre közelebb tudtam kerülni hozzá. Végül úgy döntöttem, megpróbálom megelőzni, és sikerült is – mindezt azért is tettem, mert voltak olyanok, akik kimentek friss gumikért, és nagyon gyorsan közeledtek. Szerencsére, miután megelőztem őt, kicsit jobban tudtam nyomni, és sikerült elég nagy távolságot tartani, hogy beérjek a harmadik helyen.  Szóval nem volt olyan rossz; különösen egy olyan hétvége után, amikor volt némi probléma a hátammal és a beállítás sem volt ideális. Nem hiszem, hogy kérhettünk volna ennél többet.”

Elég jól nézett ki az előzésed Jensonnal szemben, amikor kívülről mentél el mellette a 14-es kanyarban…

„Talán trükkösebbnek nézett ki, mint amilyen valójában volt. Nyilvánvalóan nagyobb a tapadás akkor, ha az ideális íven fékezel, és többé-kevésbé tudod, hol kell fékezned; sokkal jobban tudod, mint amikor belül csinálod. Nem volt könnyű, de sikerült megelőzni, és ez a legfontosabb.”

Úgy tűnt, hogy az E21 ismét jobban bánt a gumikkal a versenyen, mint egyes riválisok autói. Ez mennyiben segített?

„Elég normális, ha eltérő versenyzők és eltérő autók máshogy használják az abroncsaikat. Volt egy tervünk, és tudtuk, ha bejön a biztonsági autó, akkor meg kell próbálnunk végigmenni a futamon. Szerencsére pár másik csapat nem volt képes erre, és ki kellett menniük a boxba.”

Mi a célod Koreára?

„Az a fő cél, hogy összességében legyen egy jobb hétvégén, összehasonlítva azzal, amit Szingapúrban láttunk. Az időmérőnk nem volt a legjobb, és sokkal könnyebb lesz minden, ha előrébb indulsz a rajtrácson.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Továbbra is 22 nagydíjat tartalmaz a versenynaptár: az FIA csak a sorrendbe nyúlt bele (frissítve))
Következő cikk Forma-1 Retro: Palik – „Hát ott a pontocskánk! Jaj, könyörgöm!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország