Raikkonen: izgalmasabbá, veszélyesebbé kell tenni a Forma-1-et

Raikkonen: izgalmasabbá, veszélyesebbé kell tenni a Forma-1-et

Természetesen nem akarja, hogy bárki is megsérüljön, de anno, amikor kezdte ezt az egészet, sokkal jobb formában volt szerinte a sport. Kimi Raikkonen egy korábbi kollégával, Jean Alesivel ült pár perc erejéig, neki fejtette ki véleményét.

Alesi a Canal+ számára készített interjút Raikkonennel a kanadai versenyhétvégén. Egykor ő is a Ferrari versenyzője volt, és rögtön azzal indított, hogy "a lehető legjobb embert választotta ki, mert számára Raikkonen az egyik legjobb". Majd elővett egy tabletet, megmutatta rajta az utolsó nagydíját, a 2001-es Japán GP-t, ami úgy ért véget, hogy eltalálta az előtte keresztbe forduló Raikkonent.

"Minden remekül ment", kezdte Alesi, "amíg eltaláltál engem", vette át a szót a finn. "Át akartál hajtani rajtam", mondta Raikkonen, majd megjegyezte, "nem a legjobb módja" egy karrier befejezésének.

Raikkonen abban az évben debütált a Sauberrel, a Ferrari V10-es motorja dolgozott mögötte. Ott volt a V8-asok idején is, majd jött a V6. "Amikor megérkeztem a Forma-1-be, izgalmasabb volt, mindenki számára. Tényleg olyan volt, mint a csúcs. Régen volt, szóval mindenki arra számítana, hogy az autók gyorsabbak lettek, izgalmasabbak, de a szabályváltozásokkal megpróbálták lassítani őket. Egy biztos: tenni kell valamit, hogy izgalmasabbá tegyék a nézők számára is, hogy tényleg lássák a tempót"- mondta a 2007-es bajnok.

"Egy kicsit veszélyesebbé kéne tenni; ez része a játéknak. Persze nem akarod, hogy bárki is megsérüljön, de ettől izgalmasabb is lesz"- jegyezte meg.

F1 JAPAN 2001

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING