Raikkönen: „Hamilton megérdemelte az újabb bajnoki címet”

megosztás
hozzászólás
Raikkönen: „Hamilton megérdemelte az újabb bajnoki címet”
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2015. okt. 27. 10:12

Kimi Räikkönen szerint sem kérdés az, hogy Lewis Hamilton megérdemelte idén a bajnoki címet, vagy sem.

A Mercedes versenyzője tavaly az utolsó nagydíjig húzta a dolgot a német csapattársával, ám most igen rövidre zárta a kérdést, hiszen már Austinban megvédte a trófeáját, miközben még három verseny hátravan a szezonból.

Többek között a finn „Jégember” is elismerően nyilatkozott a bajnokról, aki 2007-ben éppen tőle szenvedett vereséget a fináléban.

„Lewis erős volt, akárcsak a csapata. Teljes mértékben megérdemelte a bajnoki címet, miután az elmúlt két évben ő végezte a legjobb munkát.” – Räikkönen a finn TS kérdésére.

„Gratulálok neki és a csapatának is, de a következő évben igyekszünk majd velük harcban lenni a bajnoki címért.”

„A jó irányban haladunk előre a csapattal, és igyekszünk jó munkát végezni a bajnokság utolsó versenyen, majd teljesen felkészülni a következő évre.”

Következő Forma-1 cikk
Rosberg: „Austinban nem Hamilton nyert, hanem én vesztettem…”

Előző cikk

Rosberg: „Austinban nem Hamilton nyert, hanem én vesztettem…”

Következő cikk

Lewis nem tartotta magát a szabályokhoz, visszakapta a sapkát, amit Rosberg hasához dobott

Lewis nem tartotta magát a szabályokhoz, visszakapta a sapkát, amit Rosberg hasához dobott

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen Vásárlás , Lewis Hamilton Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING