Räikkönen gyengébb eredményei példázták Alonso képességeit a Ferrarinál?

Fernando Alonso egykori csapatfőnöke szerint csak meg kell nézni Kimi Räikkönen eredményeit a Ferrarinál, amikor Fernando Alonso csapattársa volt, látván a differenciát, és azt, hogy a spanyol mit tudott kihozni az autóból.

Ferrari SF90 front wing detail

Fotót készítette: Erik Junius

Fernando Alonso nagyon nagy reményekkel csatlakozott 2010-ben a Ferrarihoz, miután a McLarennél csak 1 évet töltött el, és egy címet is elvesztett velük, majd visszatért a Renault-hoz, ahol már nem lehetett harcban a bajnokságáért. A Ferrarival azonban újra megkapta a lehetőséget és csak nagyon kevésen múlt, hogy nem ért fel megint a csúcsra.

Még több F1 hír:

Akárcsak 2010-ben, 2012-ben is a végjátékban ment el a cím Alonso számára, akiben szép lassan megfogalmazódott a távozás gondolata, az érvényes szerződés, és annak ellenére, hogy az olaszok új kontraktust kínáltak neki. Ez azonban megnyitotta Sebastian Vettel előtt az utat, aki igen sok kritikát kapott az elmúlt két évben mutatott teljesítménye miatt, és nemrég Flavio Briatore is azt mondta, a német túl sokat hibázik és a tavalyi autójával Alonso bajnokságot nyert volna a Ferrarinak.

Alonso a McLarenhez is visszatért, de Wokingban csak szenvedett: először a Honda, majd a Renault motorjaival. Ez volt az a pont, amikor betelhetett nála a pohár, és távozott a Forma-1-ből. Azóta a WEC-ben is világbajnok lett, valamint Le Mansban kétszer is nyert, most pedig az első Dakar ralijára készül.

 

Briatore a Radio Sportivának adott interjújában kitért Alonsóra is, akivel 2005-ben és 2006-ban nyerték meg a bajnokságot a Renault-nál: „Jelenleg három top-csapat van: a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull. Az utóbbi rendkívüli munkát végez egy Honda motorral, mely nem működött a McLarennél. Ők nem egy világverő csapat, de mindig készen állnak arra, ha van valamilyen probléma előttük.”

Briatore szerint többek között az is bizonyította Alonso tehetségét, amikor Räikkönen volt a csapattársa. A finnek minimális esélyt sem adott, és igen komoly vereségeket mért rá: „Láttuk, hogy amikor Fernando a Ferrarinál volt, milyen szintekre volt képes emelkedni azáltal, hogy nem rendelkezett egy ilyen szintű autóval! Feljavította azt! Csak nézzék meg Räikkönen eredményeit...”

„Fernando volt az a versenyző, aki felemelte az autót, és ez azóta sem történt meg. Most van egy ilyen autójuk, de olyan versenyzővel nem rendelkeznek, aki 3-4 tizedmásodpercet hozna számukra.” - tette hozzá Briatore, aki a Red Bull kritikáira is kért Alonso kapcsán, bár a legutóbbi pletykák szerint ők voltak azok, akik ismét felajánlották a spanyol számára az egyik ülésüket.

„Fernando hihetetlenül frusztrált volt a McLarennél, de soha nem volt problémája. A McLaren három év alatt mindig megpróbált valamit létrehozni a csapaton belül, de a kapcsolatuk továbbra is kiváló. Az pedig nem tűnik kivételesnek, ahogy a Red Bull kezeli a versenyzőket.”


A Motorsport.com egy nagyon látványos 3D-s animációt készített a Forma-1 elképzelt 2021-es autójáról, felhasználván benne az eredeti terveket is. Egy igazi technikai csemege a rajongóknak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz: „Mindenki tudja, hogyan működik ez a Red Bullnál...”
Következő cikk Hivatalos: Ricciardo és Hülkenberg is büntetést kap az új motor miatt - Sainz is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország