Motorsport.com hírek

Räikkönen formajavulása a fogyásnak köszönhető?!

A Ferrari sztárja, Kimi Räikkönen nagyon jól kezdte az idei szezont: az első négy nagydíjból ugyanis hármon is dobogóra állhatott. Ezért keményen megdolgozott - legalábbis a fizioterapeutája, Mark Arnall elmondása szerint.

Kimi Raikkonen, Ferrari in parc ferme

Fotót készítette: Sutton Images

A tél folyamán több F1-es versenyző is leadott néhány kilót. A sauberes Marcus Ericcson például egy elég szigorú diétán volt, plusz a kemény edzésnek köszönhetően 5 kg-tól megszabadult. Az erőfeszítéseinek meg is lett az eredménye, hiszen Bahreinben megszerezte első pontjait, amikor kilencedikként ért célba. 

Azonban vannak, akiknek ennél is többet hozott a téli diéta - a ferraris Kimi Räikkönennek például három dobogót. Ausztráliában harmadik lett, amit Kínában is elért, míg Azerbajdzsánban a második helyen szelte át a célvonalat. Bahreinben pedig a csapat elrontott bokszkiállásával úszott el az esélye a TOP 3 hely egyikére. 

A 2007-es bajnok nagyszerű fizikai állapota is hozzájárulhatott ehhez a kiváló kezdéshez - legalábbis a fizioterapeutája, Mark Arnall elmondása szerint, aki a finn Iltalehti előtt beszélt versenyzőjéről: "Ezen a télen mindent arra tettünk fel, hogy csökkentsük Kimi súlyát."

Ennek eredményeképp Räikkönen több mint három kg-ot adott le. "Sikerült a tél folyamán 3,2 kg-mal csökkenteni a súlyát, vagyis most épp 70 kg-ot nyom."

"Ennek megfelelően a mérnökök most játszhatnak a súlyelosztással, míg ha a versenyző túl nehéz, akkor ez nem megy."

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FIA nem akar igazán gyorsabb biztonsági autót a Forma-1-ben
Következő cikk Vergne szerint a Formula E most már semmivel sem rosszabb, mint az F1

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország