BRÉKING

Räikkönen és Vettel a Verstappen-ügyről: ez nem személyeskedés

A Ferrari versenyzői az első sorban ültek a mai sajtóeseményen, mindketten beszéltek a múlt heti incidensről, arról, hogy személy szerint semmi bajuk Max Verstappennel, de az mégsem járja, hogy mindig ugyanoda lyukadunk ki vele kapcsolatban. Sebastian Vettel elmondta, még nem volt ideje rá, hogy négyszemközt vitassa meg a kérdést az érintettel.

Verstappenről és a vezetési stílusáról szólnak az utóbbi hónapok, ami leginkább akkor kezdődött, amikor a holland a Magyar Nagydíjon vitatható manőverrel tartotta maga mögött Räikkönent. A védekezésre nincs írott szabály, de a korrektség jegyében az a bevett felfogás, hogy egyszer szabad irányt váltani. Lehet, jobb lenne mindent írásba foglalni, és akkor egyértelmű döntések születhetnének a kérdésben.

„Elég egyértelműek a szabályok. Olykor úgy érzed, nem korrekt, ami a pályákon történik. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy nem mindig ugyanaz a helyzet”- mondta Räikkönen. „Versenyzőként mindig beszéltünk erről a kérdésről. Kicsit hullámzik a dolog, lehetne javítani rajta. Személy szerint semmi bajom Max-szel. Jó munkát végez, gyors, és ez nem személyes ügy.”

„Bizonyos dolgok nem voltak korrektek – ha lassítanod vagy fékezned kell teljes tempóról, akkor… Ezek soha véget nem érő viták is lehetnek. Ez van.”

Vettel kívülről érkezett és találta el. Megvitatták a kérdést? „Sajnálatos dolog volt, persze, de nem kell erről iszonyatosan sokat beszélni. Seb bocsánatot kért, mondtam, rendben van, és továbblépünk. Nem volt ideális, senkinek sem, de néha megesik az ilyesmi. Biztos vagyok benne, legközelebb megpróbálunk több helyet hagyni.”

Vettel álláspontja sem sokat változott pár nap alatt a Verstappen-féle esetről. „Nincs sok minden, amiről beszélhetnénk”- kezdte. „Világos, hogy mi történt. Azt gondoltam, Kimi van belül, de mint kiderült, három kocsi volt. Kiminek hagytam helyet, nem három autónak. Maxnek rosszul sikerült a rajtja, szerintem ezzel nem volt benne a csatában, de úgy döntött, hogy ez nem így van. Ami engem illet, világos a dolog: ha tudom, mi a helyzet, akkor több helyet hagyok. A kis tükrökben alig látni valamit, Kimi kicsit előrébb volt, és ha ismét meg kellene csinálnom, akkor persze több helyet hagytam volna valamivel.”

„Sajnálatos, hogy hárman is érintettek voltunk benne, és nem csináltuk meg a kanyart. Nem tudtam a dobogóért versenyezni utána”- mondta Vettel.

Spában azt mondta, nem akar a stewardoknak panaszkodni, egymás között kell rendezni az ilyesmit. Ezt még mindig így gondolja. „Még nem beszéltem vele. Beszéltünk már erről a témáról korábban, és ami ismét megtörtént Spában – bemozdulsz fékezés alatt -, helytelen. A követő autó ugyan tud reagálni, de ez olyan helyzet volt, amiben már nem, és balesettel végződhet. Beszéltünk már erről, szerintem megértette, de lehet, még egyszer el kell csevegni vele. Nem rajongok azért, hogy a stewardokhoz fussunk panaszkodni, sokkal jobb, ha szemtől-szembe tesszük. Még nem tettük meg sajnos, de biztos vagyok benne, hogy így lesz.”

Verstappen azt mondta múlt vasárnap, hogy a két ferraris szégyellje magát, mert kiütötték egymást, sokkal rutinosabbak nála, és ne vele foglalkozzanak.

„Ez semmiség. Semmi sincs, ami miatt szégyellnünk kellene magunkat. Ez az első dolog. A második: ez tisztelet kérdése. A versenyzés miatt vagyunk itt mindnyájan, szeretjük, amit csinálunk, és osztozunk a szenvedélyben. Ez mindenkiben közös. Egyesekkel kijövünk, másokkal nem, de ez nem fontos; ettől még tisztelni kell a másikat”- reagált erre a német.

Räikkönen 36 éves, kétszer annyi, mint Verstappen. „Mindenki szereti kimondani, hogyan érez. Mint mondtam korábban, semmi bajom vele, egyszerűen bizonyos dolgok nem korrektek szerintem. Nem áll érdekemben nagyon belemenni ebbe. Ha valaki később az első kanyarban történtek miatt csinál valamit, és azért, hogy visszafizessen, akkor az nem korrekt hozzáállás. Nagyon rosszul végződhet. Az emberek hibáznak – mindenki hibázott már. El kell fogadnod. Ez nem a megfelelő hely arra, hogy elkezdj őrülten viselkedni, visszafizess valamit, ami történt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa őszintén beszélt a Forma-1-es visszavonulásáról!
Következő cikk Verstappen: „Ezek után sem fogok változtatni a vezetési stílusomon”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország