Raikkönen elviselhetetlen fájdalmat érez, és még az autóba sem tudna beülni

Kimi Räikkönen elmondása szerint komoly fájdalmakat érez a hátában, így nem tehetett mást, minthogy szinte azonnal kés alá feküdjön és kihagyja a hátralévő két futamot.

Vasárnap a semmiből érkezett a hír, miszerint a Lotus F1 Team finn világbajnok versenyzője nem tud rajthoz állni Austinban és Interlagosban, köszönhetően a hátfájdalmainak. A versenyzőt 2001 óta gyötri ez a fájdalom, mely most elviselhetetlenné vált, így nem volt más lehetősége 2007 Forma-1 világbajnokának, aki természetesen sajnálja a történteket.

„Csalódott vagyok, hogy nem vehetek részt az utolsó két versenyen, miután a tavalyi idényhez hasonlóan ismét az első három között harcolhattam és segíthetnék a Lotusnak a konstruktőrök bajnokságában. Szívesen megtettem volna ezt, de a fájdalom túl nagy volt ehhez, és még arra sem tudnék gondolni, hogy beüljek az autóba. – mondta őszintén Räikkönen a finn Turun Sanomat lapnak.

„A legjobb megoldás az, ha a műtétet azonnal elvégezzük, és a lehető leggyorsabban megszüntetjük ezeket a problémákat. Ezzel a döntéssel elegendő időm lesz arra, hogy teljesen fitt legyek a következő évre.” – tette hozzá a 34 esztendős „Jégember.”

Steve Robertson, a pilóta menedzsere elárulta, a versenyzőnek olyan komoly hátfájdalmai vanank, hogy fájdalomcsillapító nélkül még aludni sem képes.

„Ezek a tünetek időről időre előjöttek nála. Az elmúlt napokban olyan intenzív volt a fájdalom, hogy fájdalomcsillapító nélkül még aludni sem tudott.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING