Räikkönen elismerte, ő hibázott

Az Alfa Romeo pilótája, Kimi Räikkönen elismerte, hogy ő hibázott a Forma-1-es Portugál Nagydíj második körén, amikor hátulról nekiment a célegyenesben csapattársának, Antonio Giovinazzinak.

Räikkönen elismerte, ő hibázott

Räikkönen ismét jól rajtolt Portugáliában, az első körben a 15. helyről indulva 2 pozíciót is javított, de a verseny második körében a célegyenesben nekiment Giovinazzinak. Az Alfa elsőszárnya nem csak letört, de be is ragadt az autó alá, így Kiminek félre is kellett parkolnia az 1-es kanyar bukóterében.

A verseny után Räikkönen elismerte, hogy ő hibázott, mivel nem az utat, hanem éppen a kormányát nézte:

„Én hibáztam, valamit a kormányomon néztem, egy kapcsolón állítottam, amit rossz pozícióba tettem az utolsó kanyarban, szóval ismét állítanom kellett rajta, és én mentem neki, egyértelműen én hibáztam” – nyilatkozta Räikkönen a Sky Sports-nak.

„Soha nem akarsz összeütközni a csapattársaddal, de sajnos én hibáztam. Váratlanul ért a szélárnyék, és egyenesen Antonioba mentem. Nagy kár érte, mert jól rajtoltam, és a tempóm is jó lehetett volna. Az egyetlen pozitívum, hogy Gio nem szedett össze semmilyen sérülést, és folytatni tudta a versenyt” – értékelt Kimi az Alfa hivatalos weblapjának.

Még több F1 hír:

Giovinazzi folytatni tudta a versenyt, és nem is sérült meg az autója, de azt is elmondta, hogy az Alfa Romeo ma önerőből egyébként sem szerzett volna pontot.

„Nem beszéltem még Kimivel az esetről, de a rádión azt mondták, a kormányon állított valamit” – értékelt Giovinazzi a Motorsport.com helyszínen lévő tudósítójának, Adam Coopernek. „Szerencsére nem kaptam defektet, és ezt követően tiszta volt a versenyem.”

„Volt egy kis élvezetes csatám Fernandóval a verseny elején, aztán Sebastiannal a végén. A 12. helyről rajtoltunk, és gyorsabbak is voltunk az Aston Martinoknál, de lassabbak az Alpine-nál, szóval nem volt elég ez ma ahhoz, hogy a pontszerző helyeken végezzünk.”

„Szerintem sokkal helyzetben vagyunk, mint tavaly, de még mindig nem vagyunk egyértelműen a legjobb 10 között akkor, amikor nem esnek ki többen is előlünk, így pedig nehéz pontot szerezni”

Alonso: mi javultunk a legtöbbet, de nekem még van egy kis házifeladatom

megosztás
hozzászólás
HIVATALOS: Az FIA döntést hozott Räikkönen pontjainak ügyében!
Előző cikk

HIVATALOS: Az FIA döntést hozott Räikkönen pontjainak ügyében!

Következő cikk

Sainz: Minden akkor romlott el, amikor meg akartam előzni Norrist

Sainz: Minden akkor romlott el, amikor meg akartam előzni Norrist
Hozzászólások betöltése