BRÉKING

Raikkönen egy totális más ember a Forma-1-en kívül: Művészetkedvelő és jó az ízlése

Rengeteg olyan dolog van, amit még csak nem is sejtettünk Kimi Räikkönenről, aki rejtőzködő életet él a kulisszák mögött.

A finn „Jégember” mindig is egy magának való fickó volt, aki nem mellesleg már az első ferraris évében bajnok lett a királykategóriában, és ő a márka legutóbbi győztese. 2007 bajnokát azonban nagyon nehéz megközelítenie azoknak, akik nem ismerik őt közvetlen, vagy nincsenek vele baráti viszonyban.

Még a mezőnyben szereplő versenyzők sem tudnak túl sokat Kimiről, aki már nem egyszer egyértelművé tette azt, hogy miért is van a Forma-1-ben:

„Nem barátkozni jöttem ide, hanem versenyeket és világbajnokságokat nyerni.”

Räikkönen valóban egy titokzatos figura, aki egyenesen gyűlöli a felhajtást és a médiával sem kimondottan jó a kapcsolata. Jobban mondván, nincs is kapcsolata….

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke érdekes információkat osztott meg a finn versenyzőjéről:

„Kimi egyáltalán nem beszél magáról és a körülötte lévő dolgokról a nyilvánosság előtt. De, ha privát körülmények között kommunikálsz vele, akkor egy teljesen más embert ismersz meg.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Kimi egy érdekes figura, aki például imádja a művészetet és jó az ízlése.” – tette hozzá Arrivabene a La Gazzetta dello Sport kérdésére.

A Ferrari szakembere hozzátette, nem lát abban semmi furcsát, hogy Räikkönen nem egy bőbeszédű ember, de mindig teljesíti azt, amit kérnek tőle és a visszajelzései rendkívül értékesek, valamint nagyon jó hangulatot képes teremteni a csapaton belül.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sebastian Vettel már olaszul válaszol!
Következő cikk Erősebb és vezethetőbb motort ígér a Renault a Forma-1-ben: Mire megy ezzel a Red Bull és a Toro Rosso?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország