BRÉKING

Raikkönen egy jobb napot fogott ki, Alonso már kevésbé

Kimi Räikkönen csapattársa előtt végzett a bahreini időmérőn, de szerinte nem ez a fontos. Fernando Alonsóra a szokásos feladat vár.

Kimi Räikkönen:

"Ma határozottan jobban végeztük a dolgunkat. A tegnap még elég nehéz volt, és a ma reggel is trükkös, de nem volt annyira rossz ez az időmérő. A hatodik hely persze nem az, ahol lenni akarunk, de összességében minden területen fejlődtünk. Én is elégedettebb vagyok az autóval, szóval ez egy jobb nap volt. Segít, hogy Fernando előtt vagyok, de az a terv, hogy oda jutassuk el a csapatot, ahova akarjuk. Ez a fő cél."

Fernando Alonso:

"Sajnos nem volt egy tiszta időmérő. Minden egyes körben vesztettünk az erőből, és úgy tűnt, egyre csak lassabb és lassabb vagyok az egyenesekben. Le kell ellenőriznünk, hogy valami megsérült-e, vagy tehetünk valamit az autóval holnapra - a padlólemez, esetleg más, az elektromos motor. Ez van, nem ideális, ha ilyen köridőket futunk a Q3-ban: 1:34.9 kevés üzemanyaggal, szóval meg kell nézni, mi történik. Holnap a tiszta oldalról rajtolok a 9. helyről, így egy jó stratégia, jó rajt sokat segíthet. Agresszívnek kell lennünk. Most majdnem kívül vagyunk a pontszerző helyeken, szóval fejlődni kell. Hülkenberg, Vettel, és a többiek is nagyon erősek lesznek mögöttünk. Kemény lesz."

"Az elsődleges cél az volt, hogy egy jobb helyezést érjünk el a Q3-ban. Ez most nem igazán sikerült, de fontos volt, hogy mindkét autónkkal ott legyünk az utolsó etapban. Mindannyiunk számára egyértelmű lehetett, hogy a két Mercedest nem lehet majd befogni, valamint a Red Bull szintén gyors lesz.  Láthattuk, hogy a Mercedes és a Red Bull mellett a Williams, és a Force India is nagyon erős tudott lenni. Ezt már pénteken sejthettük, és ez a sejtésünk most be is igazolódott. Nem mondanám azt, hogy csalódott lennék, de mindig jobb, ha előrébb foglalsz helyet a rajtácson. Egy biztos, a holnapi verseny nem lesz könnyű. Sok versenytársunk van, akik erősek. Biztos vagyok benne, hogy kemény párbajokat láthatunk majd a pályán. "

"Fontos, hogy egy jó startot vegyek az elején és elkapjam a ritmust. Ha tudok nyerni pár helyet a rajtnál, akkor mindenképpen egy jó versenyt futhatunk. De ehhez az is kell, hogy jó ritmusba tudjak körözgetni. Folytatnunk kell a kemény munkát, és Kínában majd némi javulást várunk az autótól. Szükségünk van arra, hogy megoldjuk a gondjainkat.  Egyelőre nem tudom, hogy melyik stratégia lesz a legjobb. Két-három kiállásra számítok, de ez nagyban függ majd a gumiktól és a verseny tempójától."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mindenki csalódott: Hülkenberg, Sutil, és Maldonado
Következő cikk A Pirelli kiállt a tűzvonalból - Rosberg és Hamilton párharca viszi előre a Mercedest

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország